Kultúra

Rengetegen látták a Totál szívás befejezését

Breaking Bad (Breaking bad)
Breaking Bad (Breaking bad)

A sorozat részei között rekordot döntött a Totál szívás című sorozat befejező epizódja, amelyre 10,3 millió néző volt kíváncsi a hétvégén.

A Nilsen médiakutató hétfői jelentése szerint a széria történetében a 75 perces, Felina című befejező rész rekordot döntött a nézőszám tekintetében.

A Totál szívás Walter White kémiatanárról szól, aki megtudja, hogy végső stádiumú tüdőrákja van, ezért úgy akar gondoskodni családjáról, hogy egy volt tanítványával metamfetamint kezd gyártani, és  korábbi élete minden morális szabályát, valamint a törvényeket is gátlástalanul áthágva véres kezű drogbáró válik belőle.

A sorozat öt évada alatt a műsor nézőközönségének összetétele is jelentősen változott: ezt mutatja, hogy a 18-49 éves közötti korosztályból a befejező részt 6,7 millióan nézték, ami háromszáz százalékos növekedés az előző évad végéhez képest.

Az AMC két részre bontva sugározta az ötödik évadot, az első felét még 2012-ben adták le, a másodikat pedig idén augusztustól vetítették 5,2 milliós átlagos nézőszám mellett. A csatorna szerint az évadmegosztás Vince Gillian, a Totál szívás alkotójának ragyogó ötlete volt, ami nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen az évad második részére gyakorlatilag megduplázódott a sorozatot követők tábora.

A Totál szívás befejezését a közösségi médiában is lázas kommentelés kísérte. A Facebookra augusztus óta 23 millió bejegyzés került a szériával kapcsolatban, a vasárnapi fináléról pedig három millióan írtak. A Twitteren szintén a nap témája volt a sorozat vége, 1,24 millióan mikoroblogoltak a vetítés alatt és után a produkcióról.

A The New York Times kritikusa örömmel üdvözölte, hogy a sorozat alkotói számos más sorozattal szemben tényleg végleg lezárták a történetet, és elhatározásukat nemcsak a szálak elvarrásával véglegesítették, hanem a címmel is jelezték: a Felina ugyanis a Finale anagrammája. A szakíró kiemelte, hogy a sorozat milyen remekül ábrázolta Walt átalakulását tanárból bűnöző lángelmévé, ugyanakkor megjegyezte, továbbra sem világos, hogy egy ilyen ragyogó tehetség miért választotta a középiskolai tanárságot a hírnév és a vagyon  helyett.

A The Hollywood Reporter szintén elismerő szavakkal méltatta az öt évadot és a befejezést, a The Washington Post szerzője pedig arra a megállapításra jutott cikkében, hogy azért vált a kedvenc sorozatává a Totál szívás, mert eredeti volt.

A Totál szívás főszereplője, Bryan Cranston alakításáért háromszor is elnyerte a televíziós Oscarként emlegetett Emmy-díjat, a széria utolsó szezonja pedig a múlt héten végül megkapta a legjobb drámai sorozat díját is az Emmy-gálán, amelyen a Walt felségét alakító Anna Gunn mellékszereplőként szintén díjazott lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik