Kultúra

Egy évtizede halt meg Johnny Cash

Johnny Cash (johnny cash)
Johnny Cash (johnny cash)

Fél évvel élte túl imádott felesége halálát az amerikai countryzene legendás figurája.

Johnny Cash tíz éve, 2003. szeptember 12-én halt meg. Már életében “nemzeti intézménynek” számított Amerikában, ő az egyetlen, aki egyaránt tagja volt a rock, a country, a gospel és a dalszerzők dicsőségcsarnokának, számaival olyan nagyságokat inspirált, mint Bruce Springsteen vagy Bob Dylan.

Cash 1932. február 26-án született az Arkansas állambeli Kingslandben. A gazdasági válság idején, szerény körülmények között nőtt fel, már kiskorától dolgozott gyapotföldeken és autógyárban. Soha nem felejtette el, honnan jött, sok dalában énekelte meg a szegény emberek küzdelmes életét. Tizenkét évesen vesztette el egy balesetben bátyját, aki nagyon közel állt hozzá, a tragédia nyomait egész életében hordozta. A koreai háború kitörése után a légierőhöz vonult be, zsoldjából vette meg első gitárját, és Németországban állomásozva írta meg első dalait. 1954-ben leszerelt, megnősült és Memphisben lett utazó ügynök.

A következő évben bekopogtatott Sam Phillips híres Sun stúdiójába, ahonnan Elvis Presley, Roy Orbison és Jerry Lee Lewis karrierje elindult. Phillips látott benne fantáziát, így jelenhetett meg 1955-ben első sikere, a Cry Cry Cry, majd a Folsom Prison Blues, a Get Rhythm és az I Walk the Line, amely a poplistákra is felkerült. Cash az évtized végén már évente háromszáznál is több koncertet adott, és hogy a tempót bírja, előbb a szeszhez, majd a drogokhoz fordult. Az “eredmény” nem maradt el: előbb a slágerek, aztán a rajongók is elmaradtak, otthagyta felesége, végül karrierje mélypontján börtönbe került.

A gödörből későbbi felesége, June Carter énekesnő segítségével tudott kikecmeregni, az asszony kezét egy koncerten, a közönség előtt kérte meg. Megtért a fundamentalista kereszténységhez, és többször lépett fel börtönökben a rabok lelki épülésére. Az első, az 1968-as Folsom börtönben tartott koncertről készült album a slágerlista élmezőnyébe jutott. Cash aktívan politizált is, Man In Black című dalában kiállt a vietnámi háború ellen, a szegények és elesettek érdekében – a dalt a mindig feketébe öltözött, koncertjeit évtizedekig “Hello, I’m Johnny Cash” mondattal kezdő énekes a Fehér Házban, Nixon elnöknek is előadta. Filmszínészként is hírnevet szerzett magának: a Pisztolypárbaj és a Davy Crockett című westernekben kapott jelentős szerepet.

A hetvenes évek végétől kicsit háttérbe szorították a countryt poppal vegyítő sztárok, de a kilencvenes években újra felfelé ívelt a karrierje: feltűnt a U2 Zooropa című lemezén és a Nine Inch Nails egy videoklipjében is. Az ezredfordulón egészségi állapota megromlott, és fél évvel imádott felesége, June Carter halála után, 2003. szeptember 12-én ő is meghalt.

Lemezeinek száma a kétszáz felé jár, halála után is több tucat (jobbára válogatás) jelent meg. American Recordings című albumsorozatának hatodik darabja már jóval Cash halála után látott napvilágot. Pályája során mintegy félezer dalnak volt szerzője és még többnek az előadója, 90 millió albuma kelt el és 17 Grammy-díjat kapott. Életéről néhány éve film készült A nyughatatlan címmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik