Kultúra

Bombasiker az Obamát megríkató film

a komornyik (a komornyik, forest whitaker)
a komornyik (a komornyik, forest whitaker)

Nem tudta ledönteni a tinibálványok dokumentumfilmje a történelmi drámát.

Kapcsolódó cikkek

A Lee Daniels által rendezett, The Butler (A komornyik) című amerikai film megőrizte vezető helyét az észak-amerikai kasszasikerlista élén a munka ünnepének hosszú hétvégéjén, ezzel maga mögé utasítva a One Direction fiúbanda dokumentumfilmjét.

A nyolc amerikai elnököt szolgáló fehér házi komornyikot alakító Forest Whitaker főszereplésével készült film bemutatásának harmadik hétvégéjén 20,2 millió dollárt (4,4 milliárd forint) hozott a konyhára, 79,5 millió dollárra növelve a Weinstein Co. által jegyzett történelmi dráma hazai összbevételét. Barack Obama amerikai elnök a múlt héten egy rádióinterjúban méltatta a filmet, és azt is elárulta, hogy megkönnyezte.

A One Direction nevű brit fiúbanda One Direction: This Is Us című zenés dokumentumfilmje második helyen debütált 18,5 millió dolláros bevétellel. A péntektől hétfőig terjedő időszak legjobbjainak húszas mezőnyét gazdagítja a Jennifer Anistonnal forgatott Családi üzelmek című vígjáték. A negyedik hetében lévő film a harmadik helyen végzett 16,3 millió dollárral, maga mögé utasítva a 10,9 millió dolláros bevételt produkáló Repcsik című animációs filmet.

A Hollywood.com összesítésének ötödik helyére az újonc Instructions Not Included című alkotás futott be, 10,4 millió dolláros bevételével, míg a top 20 sereghajtója a Hugh Jackman főszereplésével készült Farkas című akciófilm lett, amelyre bemutatásának hatodik hétvégéjén 2,2 millió dollár értékben váltottak jegyet a nézők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik