Kultúra
vezetes(960x640)(3).jpg (vezetés, )

Ezreket várnak az Audi nyílt napra

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2013. 08. 31. 12:32

A vállalat szeptember 14-én minden érdeklődő előtt megnyitja kapuit.

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját az Audi Hungaria Motor Kft. A négykarikás brand a jubileum alkalmából igazi ünnepségsorozatot tart a vállalatnál 2013-ban, ennek egy részeként nyílt napra csábítják a járműgyártás iránt érdeklődőket, szeptember 14-én. “Rengeteget dolgoztunk az elmúlt két évtizedben, és úgy éreztük, hogy az eredményeinket, amikre büszkék vagyunk, szívesen bemutatnák mindazoknak, akik nyitottak a gyár felfedezése iránt. Felnőtteknek és gyermekeknek is kínálunk programokat, így az egész családnak kellemes kikapcsolódást nyújtunk ezen a napon” – árulta el a Győr24-nek Czechmeister Mónika, a társaság vállalati kommunikációs vezetője.
A látogatók a nyílt nap keretében a motor-, az autó-, a szerszámgyártás valamint a PTC területein kijelölt útvonalakat találnak majd, melyeken végighaladva érdekes bemutatókkal és interaktív elfoglaltságokkal találkozhatnak. Ezen kívül az óriás üzem szakaszain körjáratban buszok közlekednek 15 percenként idegenvezetői kísérettel. Az irodákat, szolgáltató területeket, a Projekt- és Oktatóközpontot, valamint az újságírók által már jól ismert Pipacs épületet is bejárhatják az Audi rajongók. “Délelőtt 10 órakor lesz a kapunyitás, és egészen az esti órákig izgalmas kikapcsolódást nyújtunk a hozzánk érkezőknek, hiszen 19 órától koncertekkel is kedveskedünk. Fellép majd a Voice Band, de Caramel és zenekara is nálunk koncertezik majd, a programokat este tűzijáték zárja” – tette hozzá a szóvivő.

A vállalat gondolt azokra is, akik tömegközlekedéssel tudják megközelíteni az üzemet. “A rendezvény ideje alatt külön buszjáratok közlekednek megkülönböztetett jelzéssel a városból az Audi Hungariához és vissza is több útvonalon. A 12-es és a 24-es helyi járat vonalán 10:00 és 20:00 óra között 30 percenként közlekednek a járművek, míg a 8-as helyi járat, menetrend szerint közlekedik majd a Likócs megállóhoz” – árulta el Czechmeister Mónika.

Ha további részletekre kíváncsi, kattintson ide!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. október 23.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott megemlékezés résztvevői a fővárosi Terror Háza Múzeumnál 2018. október 23-án.
MTI/Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.