Kultúra

Szegedi származású jelöltjei is vannak az Allee Elegancia Díjnak

Péter Szabó Szilvia (péter szabó szilvia)
Péter Szabó Szilvia (péter szabó szilvia)

A díjazottak olyan sikeres művészek, sportolók, ismert személyek, akik értéket teremtenek saját hivatásukban, példaképként lehet rájuk tekinteni, mindemellett megfelelnek az elegáns, stílusos öltözködés követelményének is.

Elegancia, stílus, öltözködéskultúra. Ez az a három érték, melyet az Allee Bevásárlóközpont a figyelem középpontjába kíván állítani, hiszen az Allee fontosnak tartja a hazai öltözködéskultúra erősítését, a stílusos, elegáns megjelenés értékteremtő szerepét a társadalomban. A jelöltek között Szegedről induló műcvészek és zenészek is vannak. Szavazni lehet többek között Kulka János színészre, Czutor Zoltán zenészre, valamint Péter Szabó Szilvia énekesre is. A jelöltek teljes listáját ide kattintva nézhetik meg.

A neves szakmai zsűri – Görög Ibolya protokollszakértő, László Krisztina főszerkesztő, Pataki Ágnes modell, producer és Dr. Schiffer Miklós stílustanácsadó – kategóriánként (színművész, zenész-énekes, sportoló) három-három női és férfi jelöltet nevezett meg. A jelöltek mindegyike megfelel az Allee Elegancia Díjnak követelményének, azonban csak egy nő és egy férfi jelölt kaphatja meg kategóriánként a díjat. Ezért az Allee Elegancia Díjnak végső odaítéléséről szavazás útján a nagyközönség dönt. A díjátadó gálát 2013. október 30-án rendezik meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik