Belföld

Kulka János az ötévesen meggyilkolt Csorba Róbertre emlékezik

A kicsi unokám már nem egészen volt észen, kapkodta a levegőt, csukott szemmel feküdt és csak folyt a könny a szeméből…– idézi fel a tatárszentgyörgyi eseményeket a színész, Róbert nagyapjának szerepébe bújva.

Fullajtár Andrea, Gryllus Dorka, Kulka János és Nagy Zsolt főszereplésével pár perces filmeket készített a társadalmi ügyekkel foglalkozó X Kommunikációs Központ, hogy felhívja a figyelmet a romagyilkosságok áldozataira.

A spotoknak aktualitást ad, hogy július 24-én szólalhatnak fel a vádlottak az utolsó szó jogán, és augusztus 16-ig születik meg az elsőfokú ítélet. Mint ismeretes, 2008 és 2009 között hat roma ember, köztük egy négyéves gyermek vesztette életét, és több tucatnyian súlyosan megsebesültek a támadássorozatban.

Kulka

Mint megírtuk, lassan négy éve ülnek előzetesben a vádlottak, márpedig ha augusztus végéig nem születik ítélet az ügyben, akkor ki kell engedni őket az előzetesből. Két hónappal ezelőtt így engedtek szabadon egy brutális bandát, melynek tagjai a vád szerint idős embereket raboltak ki és gyilkoltak meg.

A bíróság viszont azt mondja, csak extrém esetben fordulhat elő, hogy a romagyilkosságok ügyében nem születik meg időben az ítélet. Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője a FN24-nek azt mondta, csak akkor nem lehet döntés, ha a bíróság épületében felrobban egy atombomba vagy atomvillanás jön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik