A világhírűvé vált szegedi paprikát minden bizonnyal a ferences szerzetesek honosították meg Szegeden. A 18. század elején még csak a „magyar betegség”, a morbus hungaricus elleni orvosságként használták, mára azonban az egyik legkedveltebb hazai fűszernövénnyé vált.
A morbus hungaricus, azaz „magyar betegség” elnevezést a tífuszra, majd a TBC-re használták, a kór ellen pedig paprikát ajánlottak: a pálinkába áztatott növényt etették a betegekkel. A paprika ezután indult hódító útjára, és az egyik legnépszerűbb fűszernövényünkké vált, mely mind a mai napig a magyar konyha egyik elengedhetetlen kiegészítője.
A ferences látogatóközpont gyógy- és fűszernövényes kertjében az augusztus 20-i hosszúhétvége a paprika jegyében telik majd. A látogatók megismerkedhetnek a fűszernövény történetével és a legendás szegedi tájfajtákkal: például a Szegedi 178-assal is, amelyből az Erős Pista is készül. A tárlatvezetések augusztus 17- 20-ig, 10 és 16 óra között indulnak minden páros órában.
A paprika-élet azonban augusztus 20. után sem áll meg Szegeden: az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont kezdeményezésére elkészült és jelenleg tesztelés alatt áll egy ingyenesen letölthető mobilalkalmazás. „A szegedi paprika nyomában” című applikáció Szeged fűszerpaprikához kapcsolódó turisztikai attrakcióinak együttműködésével jött létre. Segítségével megismerhetjük a fűszerpaprika történetét, hazai térhódítását, valamint a magyar gasztronómiában betöltött szerepét.
Az applikáció jelenleg tesztelés alatt áll, de már Android és Windows Phone operációs rendszerű telefonokra is letölthető, és ingyenesen elérhető a mobil piactereken. Az alkalmazásról a tesztelések után bővebben is tájékoztatást nyújt majd az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont.
A paprikás tárlatvezetésekről és a mobilalkalmazásról az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont honlapján,a www.latogatobarat.hu oldalon és a 20/502-1953-as telefonszámon kérhetőek részletes információk.