Kultúra
bor (bor, pohár)

Szent Jakab-napok Sümegen

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 07. 23. 09:39

A borkultúra és a vadászati hagyományok ápolása áll a középpontban a Szent Jakab-napok programjában, amelyre szombaton és vasárnap várják Sümegen a közönséget.

A sümegi ugyan az ország legkisebb borvidéke, de nagy figyelmet fordítanak a borkultúra ápolására – mondta Rátosi Ferenc, Sümeg független polgármestere hétfőn az MTI-nek. Mint hozzátette, az elmúlt hét végén avatták fel a Csabrendek és Zalagyömörő felőli utat összekötő körforgalomnál a Balaton-felvidéki borvidék kapuja jelölőhelyet, amely egy 1834-ben készült prés, s arra hívja fel a látogatók figyelmét, hogy borvidékre érkeztek.

A Szent Jakab-napokon a borászathoz és a vadászathoz kapcsolódó hagyományokat elevenítik fel, valamint a történelmi város barokk múltjára, arra az időszakra emlékeznek, amikor a település fénykorát élte.

Szombaton kilenckor Jakab-napi lövészversennyel kezdődik a program, 11-től művészeti kiállítások látogathatóak a püspöki palotában tárlatvezetéssel, a hátsó udvarban pedig a Balaton-felvidéki borvidék borászatai nyitják meg standjaikat, sajtosok és kézművesek kínálják portékájukat. Ugyanekkor a palota vadásztermében Balaton-felvidéki szakmai nap kezdődik.

Délután vaddisznópörkölt-főző versenyt rendeznek, lesznek zenei programok is, majd a hat órakor kezdődő hivatalos megnyitó után Várkonyi Szilvia operetténekes és Tóth János operaénekes ad műsort. Ezt követően este 11-ig koncertek lesznek.

Vasárnap családi nappal folytatódik a programsorozat, a palota belső udvarában családi játékokat lehet játszani, fél hatkor a Pannon Várszínház a Csalóka Péter című mesejátékot adja elő a színpadon, este fél kilenckor pedig az Alma együttes zenél.

Délután háromkor Hubertus-mise kezdődik a ferences rendi templomban a Bakony Kürt Egyesület és a franciakürtösök közreműködésével, majd látványos, jelmezes, történelmi felvonulást tartanak Sümeg utcáin, ahol a város 1000 évét jelenítik meg korszakok szerint. Bemutatkoznak solymászok és íjászok, valamint a híres Capári kopófalka, amely az őszi vadászlovaglások tradicionális kísérője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Feloszlatták a Lánchíd spontán blokádját

Kommentek

Hungary's Bence Banhidi (C) vies with Denmark's Rasmus Lauge Schmidt (2ndL) during the IHF Men's World Championship 2019 Group II handball match between Denmark and Hungary at the Jyske Bank Boxen arena in Herning on January 19, 2019. (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.