Kultúra

Csukás István világújdonsággal rukkol elő

Gyermekoperát ír, és még a héten bemutatják új filmjét is a köztévében.

Még kovászosuborka-készítés közben is nagy művén dolgozik Csukás István, akivel a sonline.hu készített interjút. Az író elmondta: régi álma volt, hogy egy gyermekoperát alkosson, s most végre zeneszerzőt is talált hozzá Nagy Imre Erik karmester személyében. A Szegedi Nemzeti Színház már le is csapott a darabra – mesélte büszkén a mű szövegén dolgozó Csukás, akinek egyébként más nyomós oka is van a boldogságra. Most hétvégén mutatja be ugyanis a köztévé a Berosált a rezesbanda című ifjúsági filmjét, amelyet tavaly nyáron forgattak. Íme, egy kis ízelítő:

Így beszélt a filmről Csukás István:

“Itt tizenvalahány éve nem volt pénz ifjúsági filmre, miközben művészfilmekre milliárdok mentek, olyanokra is, amit csak a filmesek családja néz meg. A gyerekfilmeket azonban mindenki megnézi, az egész család. (…) Volt idő, hogy a Magyar Televízió évi tíz játékfilmet készített. Ez a film arra is példa lehet, hogy mégis csak érdemes áldozni hazai ifjúsági filmre.”

A film hosszabb változata várhatóan ősszel kerül a mozikba.

Az interjúból azt is megtudhatja, miért tartja magát Csukás István a bogrács Paganinijének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik