Kultúra

Kalandfilmet forgat Rudolf Péter

rudolf péter (rudolf péter, )
rudolf péter (rudolf péter, )

Hatrészes történelmi kalandfilmsorozatot rendez Rudolf Péter Fehér Béla Kossuthkifli című regényéből.

Az 1849 májusában játszódó, hat nap történetét elmesélő tévésorozat főbb szerepeiben Nagy-Kálózy Eszter, Kálloy Molnár Péter, Haumann Péter, Trokán Nóra, Kőszegi Ákos, Reviczky Gábor és Lengyel Tamás látható.

Rudolf Péter a Fehér Béla-regényről elmondta, hogy a mű ugyanazt a plebejus indulatot, humort és lírát festi föl, amelyhez “szeretnék én is alkalmazkodni (…), ugyanarról a domboldalról nézem a világot, mint a szerző”. A művet jellemezve hozzátette: alapvetően kalandregény, de mint a hagyma, újabb és újabb rétegek bukkannak elő, egyszerre Jókai-paródia, kísérteteket felvonultató történet, “értelmiségi Gyalog-galopp” János vitézzel, miközben “rólunk szól, de nem erőltetve. Arról, hogyan nem tudunk és hogyan tudunk összekapaszkodni” – fogalmazott a rendező.

A forgatás júliusban kezdődött és októberben fejeződik be, a közmédia várhatóan jövő év őszén kezdi vetíteni az alkotást. A forgatás egyik fontos helyszínén, a szentendrei Skanzenben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a széria költségvetése jelenleg 740 millió forint, ebből 480 millió forintot a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) finanszíroz. A kormány szerdán döntött a produkció 100 millió forintos támogatásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik