Végérvényesen benő a fejünk lágya, és minden megmagyarázhatatlanra van valami racionális, egészen egyértelmű (és unalmas) válaszunk.
És mégis – néha elmélázunk, hogy milyen jó is volt, amikor még azt gondoltuk, a béka, akit megcsókoltunk, csak azért nem változott királyfivá, mert rossz a technikánk. Nekünk, csodákra áhítozóknak írhatta László Zoltán az Egyszervolt című regényét, ami skatulyáját tekintve urban-fantasy, megspékelve némi SF (science fiction) színezettel.
A történet főhőse, a fiatal Karsa Harlan igen balszerencsés. Nem elég, hogy egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, de ráadásként még emlékezetkiesései is vannak, amelyekkel sehogy sem tud zöld ágra vergődni. Nem emlékszik sem a szüleire, sem a múltjára, egy nevelőotthonban élt, és ami a nőügyeket illeti… na, ilyenek csak a többieknek vannak. Viszont egyre több körülötte a megmagyarázhatatlan esemény, és Karsa Harlan lassan átcsúszik egy olyan világba, amit azelőtt csak a mesekönyvekből ismert. Lassan ráébred különleges képességeire is, és úgy dönt, megkeresi eltűnt szüleit, akik ennek a furcsa világnak a részesei. Megkezdődik a kaland, ami főhősünk személyiségéből fakadóan kellően eszement.
A regény könnyed, kellemes humorú és szerethető, bár helyenként mintha kissé túlpörgött volna a szerző (vagy a tolla). Némelyik jelenete elbírt volna valamivel hosszabb felvezetést. Nemcsak azért szerethető, mert a magyar népmesék világát ötvözi egy felnőtteknek szóló fantasy-val (bár ez is épp elég indok az érdeklődésre), hanem mert ezt olyan könnyedén és természetesen teszi, mint ahogyan totyogós korunkban egybeolvasztottuk a mesét a valósággal.
Ha eddig ugyanis nem vettük volna észre, Budapesten hemzsegnek a mesefigurák. Ha nem vigyázunk, bekebelez minket a Kisgömböc, vagy eltűnünk a Westend vízesése mögött, ahol egy kígyónő bűbájával szembesülünk. Az Óriás a Parlamentben tanyázik, Karsa Harlan alsó szomszédja, Mayer néni pedig boldogan osztogatja hamuban sült pogácsáját. A karakterek tökéletesen elevenek, mindegyik színes és szórakoztató, a mesék legfontosabb szereplői könnyedén illeszkednek Budapest látképébe. Aki gyerekkorában olvasta és szerette Békés Pálnak a kétbalkezes varázslóról szóló (és ilyen című) történetét, kedveli majd ezt a történetet is. A magyar környezet pedig ritka, mint a fehér holló (ha már népmese, kerüljön ide szólásmondás is), és pont ezért kifejezetten jól esik (plusz piros pont), hogy ez nem lett erőltetett és túl hangsúlyos.
A szerzőt, László Zoltánt a hazai SF írók, rajongók már ismerhetik. Korábban az Inomi kiadónál jelentek meg regényei, olvashattuk novelláit és kisebb publikációit is, például a Galaktika magazinban. A magazin egyébként 2005 nyarán László Zoltánt a „Best young author” (Legjobb fiatal szerző) díjra jelölte a glasgow-i SF találkozón. Ezt meg is kapta, majd 2008 nyarán Zsoldos Péter-díjat kapott harmadik, A keringés címet viselő regényéért. A sci-fis múlt érezhető ebben a regényben is, de csak módjával. A fantasy elemekkel, népmesei alakjainkkal és a magyar környezettel a történet egészen egyedi lett. A szerzőnek köszönhetően mostantól jobban megnézzük, mi lapul a bevásárlóközpont vízesése mögött.
Agave Könyvek, 2013
