A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének döntése nyomán Székesfehérváron 19. alkalommal rendezik meg a nagyszabású, kétnapos kutyakiállítást június 15-16-án a Bregyó Sportcentrumban. 14 országból – Szlovéniából, Csehországból, Ausztriából, Oroszországból, Romániából, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából, Svájcból, Lengyelországból, Norvégiából, Finnországból, Franciaországból és Ciprusról – érkeznek versenyzők a seregszemlére. A nehéz gazdasági helyzet ellenére igen szépen alakul a nevezési létszám, hiszen két nap alatt több mint 1.600 kutyát és gazdáikat látják vendégül a városban. Négy kedvenc kutyafajta, az angol bulldog, az amerikai staffordshire terrier, a berni pásztor és a golden retriever kategóriájában különösen sok, kategóriánként ötvennél is több jelentkezés érkezett. A legjobb hazai bírák mellett rangos nemzetközi szakembergárda végzi a kutyák küllemének és viselkedésének elbírálását.
„A hagyományos székesfehérvári esemény mindig óriási tömegeket vonz, reméljük, ez így lesz ezúttal is. Fantasztikus, szebbnél szebb kutyákat tekinthetünk meg a hétvégén. A rendezvény azért is fontos, mert felhívja a figyelmet a felelős állattartásra!” – hangsúlyozta a programot beharangozó sajtótájékoztatón Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, aki maga is nagy kutyabarát és boldog kutyatulajdonos. Östör Annamária arra ösztönözte a székesfehérváriakat, hogy minél többen látogassanak el a hétvégi rendezvényre.
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Székesfehérvári Szervezetének elnöke, Keller János megköszönte Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság segítségét, támogatását. Szavai szerint a Bregyó Sportcentrum abszolút ideális tere a rendezvénynek. „Az ősfás, por- és betonmentes terület teljesen alkalmas a program megrendezésére. Az infrastruktúra is adott ahhoz, hogy az állatok és gazdáik komfortosan érezzék magukat a program teljes ideje alatt, ezért is választottuk ismét Székesfehérvárt az esemény helyszínéül. Az Önkormányzat és a Városgondnokság csak segítő szándékkal állt a kéréseinkhez, az együttműködést ezúttal is köszönjük!”
A részletes programot Nyakas Gábor, a MEOE Székesfehérvári Szervezetének vezetőségi tagja ismertette. Elmondta: a nemzetközi kutyakiállítás keretében a bemutatókon kívül számos egyéb programmal készülnek a nem kutyások szórakoztatására. A gyerekek számára lesz légvár, körhinta, játéksarok, lovagoltatás. Bemutatkoznak a Fejér megyéhez köthető állatmenhelyek – az ASKA, a Fema Állatmentők és a Fehérvári Állatotthon (Herosz) – ez utóbbi menhelyről öt kutya és gazdáik bizonyítják ügyességüket. A nézők megtekinthetnek egy kisméretű lovat is, aki a kutyákhoz hasonlóan teljesíti majd az agility pálya kihívásait, illetve számos egyéb interaktív, ügyességi és engedelmességi bemutatót is láthatnak az érdeklődők. Nyakas Gábor hangsúlyozta: szombaton és vasárnap két egyedülálló kiállítást rendeznek, melynek legnagyobb előnye, hogy a messziről érkező gazdák mindkét napon nevezhetnek kutyáikkal, illetve nyerhetnek elismerő címeket. A társadalmi felelősségvállalás jegyében rászorulóknak biztosítanak ingyenes, vagy féláras belépőket.
„Székesfehérvárnak nagy büszkesége ez a program, a rendezők kiváló munkájának köszönhetően ismét nívós eseménynek nézünk elébe” – nyilatkozta a kiállítás fő támogatója, az Alpha-Vet Állatkórház kórházvezető főorvosa, Dr. Paál Csaba. Az ismert székesfehérvári szakember kiemelte: sokan nem tudnak helyesen kutyát tartani, ezért a tenyésztőkön és a kiképzőkön is nagy a felelősség, hogy hatékony lépéseket tegyenek a minőségi állattartás érdekében. Fontos, hogy ezt minél hamarabb, még gyermekkorban kezdjék el. Az állatorvosi felügyelet alatt megrendezett hétvégi kiállítás keretében is számos szakember ad segítséget és tájékoztatást.