Harc az egerekkel
Nem sokkal az után, hogy Gumimókus kis kosara odakerült a játékos polc mellé, furcsa dolgok történtek a szobában. Nem lehetett pontosan tudni, hogy kik csinálják, de az egészen bizonyos volt, valakik valamit akarnak.
Az egészet tulajdonképpen Gumimókus fedezte lel. Egyik reggel, amikor szemét dörgölve felébredt, és kilógatta a lábát a kosár szélén, a talpa valami keménybe ütközött. Ez szokatlan volt, hiszen máskor nyugodtan ücsöröghetett ott, lógázva a lábát, mintha az ágy egy csónak lenne, és abból kalimpálna kifelé a két tappancsa. De most nem így történt – mint mondtam, valamibe beleütközött a talpa. Sőt, fel is állhatott rá, és akkor már nem az ágyán volt, de még nem is a földön.
Amikor első meglepetéséből felocsúdott, leugrott a padlóra, hogy messzebbről szemlélhesse meg azt a szokatlan valamit, ami megzavarta reggeli töprengésében a kis kosár szélén. Így, kissé messzebbről már teljes bizonyossággal látta, hogy az a valami egy műanyag kocka. Éppen olyan, mint amiből számtalan sorakozott a játékos polc legalján. Gumimókus emlékezett rá, hogy előző este, miután Zolikával elpakolták a játékokat, egy kocka elöl maradt, vagyis hát nem került a helyére a többi közé. De az nem az ágya, hanem a kályha mellett volt akkor, az pedig a szoba másik végében áll, és nem az ablaknál. Töprengett egy keveset, de aztán feladta, hogy megfejtse a különös eset okát. Meg aztán arra is gondolt, talán Zolika tette oda, mielőtt anyukájával elindult az óvodába. Mert ilyenkor Gumimókus egyedül volt a lakásban, és egész nap türelmetlenül várta, hogy Zolika hazajöjjön, és elkezdődjék a játék.
A kockát tehát eltolta a többi közé, aztán megmosakodott a csöpögő vízcsap alatt. Úgy tervezte, hogy reggeli után újra lefekszik szunyókálni egy kicsit, de újabb furcsa események megzavarták elképzelését. Amikor megint a szobába ment, az volt a határozott gyanúja, hogy nincs egyedül. De senkit se látott, hiába forgatta a fejét, ugrott akkorát, hogy a szekrények tetejét is megszemlélhesse, nem talált egy teremtett lelket sem. Elindult hát az ágyához, és akkor lepődött meg igazán. A kocka ismét ott magasodott a kis kosár tövében, sőt a tűzoltóautó is ott állt, és a létrája felnyúlt egészen a kosár széléig.
– Nocsak! – mordult egyet Gumimókus. Majd még egyszer. – Nocsak.
Majd hozzátette:
– Van itt valaki? Nem felelt senki. Megismételte a kérdést, de hiába.
Gumimókus ismét körbekémlelt a szobában. Nem látott senkit. Ismét kiabált egyet-kettőt, de eredménytelenül. Elhatározta, hogy cselhez folyamodik. Felpattant egy szekrény tetejére, és csendben meglapult. Éppen csak az egyik szemével pislantott lefelé, az ágyához. Alig telt el néhány perc, és akkor valaki megjelent. A kályha mögül bújt elő, körbekémlelt, aztán egy iramodással a kocka mellett termett. Fellépett rá, majd zsupsz – beugrott Gumimókus ágyába. Kényelmesen elfészkelte magát, majd behunyta a szemét, és már hortyogott is. De olyan szemtelenül hangosan, hogy elhallatszott egészen a szekrény tetejéig.
A szemtelen illető egy kisegér volt. Rózsaszín talpacskái az égnek meredtek, és horkolva szunyókált, éppen úgy, ahogy kicsivel előtte Gumimókus maga is tervezte.
– Nocsak! – fortyant fel, és csendben lehuppant a szekrény tetejéről.
Elosont a kosárig, majd maga is fellépett a kockára, és belesett. Az illető, mármint a kisegér, zavartalanul szunyókált, és egy cseppet sem izgatta, hogy ez nem az ő ágya.
– A teremburáját! – kurjantott nagyot Gumimókus.
A kisegér felriadt a kiáltásra, s ugrott volna ki, de Gumimókus éppen a kockán állt, így elzárta a menekülés útját. Ennyit mondott hát:
– Jaj!
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte roppant morcosán Gumimókus, és csípőre tette a kezét, ahogy azt Zolika anyukájától többször látta.
– Én… én… csak aludtam – motyogta a kisegér ijedten.
De aztán ugrott egyet, elsodorta a meglepődött Gumimókust, és eltűnt a kályha mögött. Gumimókus tehetetlenül nézett utána, mert ekkora szemtelenségre egyszerűen nem talált magyarázatot. Rövid ideig még füstölgött is magában, mindenféle pernahajdernek emlegetve a kisegeret, de szépen, lassan beleunt a szidalmazásba, és végre nekilátott, hogy megvalósítsa tervét, vagyis lefeküdjék aludni. Éppen a takaróját igazgatta, amelyet összetúrt az álmos illető, akit csak az imént zavart el, amikor zajt hallott a háta mögül. Megfordult és. . .
Alig akart hinni a szemének. A kályha felől négy egyforma, szürke, hosszú bajszú kisegér tartott egyenesen hozzá. A tekintetük dühösen villogott, lassú, kimért léptekkel közeledtek egy vonalban.
„Ezek támadnak” – gondolta hirtelen Gumimókus, de csak állt tovább tanácstalanul, mert egyszerűen nem tudta, hogy ilyenkor mit szokás csinálni. Az egerek hirtelen megálltak, és ezt cincogták:
– Bántottad a testvérkénket? Bántottad a kis Csi-piszt?
– Mit dünnyögtök?! – kiabált rájuk Gumimókus. – Nyissátok ki a szájatokat, és ne morogjatok a bajuszotok alatt, mert egy kukkot sem értek!
Az egerek meglepődtek, és persze elhallgattak. Majd egymásra néztek, mintha így akarnának bátorságot meríteni, és újra megindultak.
Erre már Gumimókus is lemászott a kockáról, és ment feléjük. Az egerek megint megtorpantak. A legidősebbnek látszó megszólalt:
– Bántottad a kis Csipiszt!
– Csipiszt a hegyes orrotokra! Azt se tudom, kiről beszéltek.
– Róla – mutatott a legidősebb a sor másik szélén álló kisegérre.
Gumimókus most ismerte fel kis kosara bitorlóját. Az peckesen, bátran feszített testvérei oldalán, nem úgy, mint amikor meglógott a kályha mögé.
– Csudát! – mondta röviden Gumimókus. – Ö bántotta az ágyamat.
Az egerek összenéztek, a fejüket is egymáshoz fúrták, így pusmogtak valamit. Majd ismét harcias pózban indultak Gumimókus felé. Egyszerre nekilódultak, hogy lerohanják ellenfelüket. De ő se volt ám rest!
Hopp! Ugrott egyet, majdnem a csillárig, röptében lesett csak le támadóira, akik átsüvítettek alatta, s mert későn fékeztek, bumm, nekirohantak a falnak. Gumimókus puhán földet ért az ugrás után, és az egerek háta mögött hatalmas nevetésbe kezdett.
Kapjatok el. .. kapjatok el. . . csípjetek el! – cukkolta a fejük búbját tapogató egereket.
Azoknak se kellett több. Újra rávetették magukat. Persze hiába, Gumimókus egyszerűen átugrott fölöttük, s megint a hátuk mögül kiabálta:
– Kapjatok el. . . kapjatok el, mamlaszok!
Még tartott egy darabig a fogócska. Az egerek loholtak, Gumimókus pedig kurjongatva pattogott ide-oda a szobában. Kezdte rendkívüli módon élvezni a játékot, hiszen egyedül úgyis csak unatkozott volna egész nap.
A négy egér végül úgy elfáradt, hogy erőtlenül huppant le a kályha tövében. Szuszogni is alig bírtak. Gumimókus ekkor eléjük állt, persze óvatosságból az egyik lábát ugrásra készen tartotta, és így szólt:
– Na, most karattyoljátok! Mi baj van?
– Te… te bántottad Csipiszt – lihegte a legidősebb.
– Ezt a zöldséget meg honnan veszed?
– Ö mondta.
Gumimókus dühösen ráncolta a homlokát, és csípőre tette a kezét.
– Te hazudós – mondta Csipisznek, aki, amennyire csak tudta, a válla közé húzta a fejét.
És mesélni kezdte az egereknek, hogyan vette be Csipisz nagy fondorlattal az ágyát, majd hogyan szökött meg a dorgálás elől.
– Hát így volt — fejezte be mondókáját, és végigmérte az egereket.
Valamennyien Csipiszre néztek, aki most felemelte a fejét, és bólintott;
– Így volt – szólalt meg pirulva Csipisz, és legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. – De csak azért, mert nekünk a pincében nincs ilyen szép, kényelmes, puha, meleg ágyunk. Csakis azért.
– Te pupák – mondta Gumimókus. Hát miért nem szóltál? Zolika anyukájának annyi rongya van kint a szekrényben, hogy tíz puha ágyat is lehet belőle csinálni.
A négy kisegér egyszeriben felvidult, körbevették Gumimókust, és azonnal faggatni kezdték, alaposan megtárgyalva az ügy minden apró részletét. Aztán sorra kipróbálták a kis kosárban vetett ágy kényelmét, még ugráltak is benne egy kicsit, aztán elkocogtak vissza a pincébe.
Gumimókus türelmetlenül várta a délutánt, hogy Zolika hazaérkezzék anyukájával az óvodából. Amikor megjöttek, már az ajtóban ugrabugrálva fogadta őket. De mielőtt megszólalhatott volna, anyu azt mondta:
– Ne mondj semmit. Tudok mindent.
–Honnan? – merevedett meg ijedten Gumimókus.
– Az ovi előtt találkoztunk Cipeli Gedeonnal, az elveszett dolgok fő megtalálójával. Mondta, hogy egy incifinci meséből kimaradt egereket talált, akiket idehozott a házunkba. Megnyugtatott, hogy a mesebeli egerektől nem kell félni. Róluk akartál mesélni, igaz?
– Ühüm – válaszolta Gumimókus, és előadta aznapi kalandját, amin mindenki nagyot nevetett.
Azután az előszobaszekrényből előkerült egy régi kiskabát. Az egerek este boldogan cipelték magukkal. Persze Csipisz volt a legvidámabb. A kályha mögötti lyuktól vissza is futott a kis kosárhoz, hogy jól megnézze magának, hogyan is kell fekvőhelyet készíteni, aztán vígan intett Gumimókusnak, és eltűnt a cserépkályha mögött.
Rege Sándor: Mesék Gumimókusról; Sanoma Budapest Kiadó 2007
