Kultúra

Mephisto a trendi

Jegy már nincs, de nem ember, aki még nem látta. A Nemzeti utolsó bemutatója a legtutibb társasági esemény Pesten. Szabó István nem túl lelkes.

Jó dolog színházi bemutatóra, úgynevezett „prömierre” járni. Már csak azért is, mert ha megfelelő prömierre esik be az ember, rengeteg ismert arcot (lásd még: celebek) láthat anélkül, hogy be kellene kapcsolnia a tévékészülékét. Azt hiszem, jelenleg a legtrendibb bemutató a Nemzeti utolsó „alföldis” darabja, a Mephisto. A Klaus Mann regényéből készült színdarabról már többen írtak, áradoztak, köztük az Fn24, az Index, a HVG is, de ha elég sok úgynevezett „értelmiségi” barátunk és ismerősünk van a fészbúkon, akkor tőlük is tudhatunk mindent. E szerint ma kétféle ember van: akinek sikerült jegyet szereznie a Mephistóra, és akinek nem.

És mivel a Mephistóból összesen tizenegy előadás lesz az ismert okok (igazgatóváltás a Nemzetiben) miatt, ezért gyakorlatilag minden előadás prömiernek tekinthető. Jelentem, nekem a tegnapira sikerült jegyet szereznem, kollégámnak pedig, aki az FN24-re írt kritikát, a péntekire.

Komplett bulvárlapot lehetne megtölteni az ott megjelentekkel, elégedjenek meg most csak annyival, hogy a pénteki bemutatón ott volt többek között L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának fideszes elnöke, Závada Pál író, az FN24 Poszt itt. rovatának állandó szerzője, Parti Nagy Lajos, Ungvári Tamás, Kepes András, Radnóti Sándor, Ascher Tamás, Réz András, Sándor Pál, Kálid Artúr és Pokorny Lia.

Na de az igazi truváj a vasárnapi közönség volt. És nem elsősorban Csonka Pici vagy a Bárdos András – Máté Krisztina páros miatt. Hanem azért, mert ott ült a nézőtéren Szabó István, aki az 1981-es Oscar-díjas Mephisto-filmet rendezte. Körülötte ülő ismerőseink vadul figyelték a tanár úr arcát, de az nem sokat árult el. Illetve úgy tűnt, mintha kicsit unta volna. Nagyjából erre lehet következtetni az FN24-en vele készült interjúból is. Bár a riporternek azt mondta, hogy érdekesnek találta a darabot, és különösen Stohl játéka tetszett neki, de egy másik Mephisto-előadást, a párizsi Théâtre du Soleil-ét nevezte „egészen zseniálisnak”. Hát így.

De azért ha valahonnan sikerül jegyet szerezniük, ne hagyják ki. És nem elsősorban a nézőtéren tolongó celebek miatt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.