Kultúra

Moszkvában népszerűsítették a Szigetet

Sziget-Fesztival(960x640)(3).jpg (Sziget Fesztivál)
Sziget-Fesztival(960x640)(3).jpg (Sziget Fesztivál)

Személyesen Gerendai Károly dicsőítette a budapesti fesztivált az orosz fővárosban.

A Moszkvai Magyar Kulturális Központban Konkoly-Thege György fotóművész kiállításán beszélt az alapító a több, mint 20 éves világhírű rendezvényről. Gerendai Károly az MTI-nek nyilatkozva felidézte, hogy évek óta van együttműködésük Oroszországgal helyi képviselőjük révén, de egyrészt látják, hogy a vízum komoly probléma, másrészt azt is belátták, hogy Oroszországban több energiát és időt kell szánni arra, hogy a közönség jobban megismerje a fesztivált.
Annak, hogy erőteljesebben népszerűsítsék a rendezvényt az adott lökést, hogy tavaly, amikor a YouTube videomegosztó csatornán élő közvetítést adtak a Sziget három színpadáról, a világban több mint 5 millióan nézték a közvetítést, és a nézők majdnem egy harmada Oroszországból követte figyelemmel az eseményeket – jegyezte meg.

A moszkvai tájékoztatón résztvevő újságírók azt feszegették, miért nincs több orosz fellépő a rendezvényen. Gerendai Károly ezt azzal magyarázta, hogy bár a Leningrad nevű orosz zenekar idén is fellép a rendezvényen, addig nehéz más orosz zenekarokat meghívni, amíg nem lesz elég saját közönségük. Az orosz együttesek közül ugyanis nagyon kevés ismert nemzetközi téren is. A Szigetre viszont elsősorban Nyugat-Európából érkezik a közönség, amely az általa ismert zenekarokat hallgatja meg, ezért is van szükség egyre több orosz látogatóra.

Konkoly-Thege György a kedvenc képeit hozta el Moszkvába. Körülbelül 10 éve fotózza a Szigetet, de nem a koncerteket, hanem az arcokat, a performanszokat, a civil szigetet. A Luminárium a nagy kedvence – árulta el a fotóművész, aki szerint azonban a Sziget, mint minden, sajnos kezd elüzletiesedni. Az első még néhány ezer emberrel kezdődött, ma meg legalább hetvenezer ember van az első napon is. A belépők is egyre drágábbak, ezért érthető, hogy a Sziget is a külföldre koncentrál – fogalmazott Konkoly-Thege György.
“A Sziget mosolyát akartam megmutatni” – jellemezte fényképeit Nagyezsda Lebegyeva, akinek 2005 és 2008 között készült fotóit állították ki a Magyar Kulturális Központban. Az orosz fotós szerint Oroszországban nagyon jó a fogadtatása a budapesti fesztiválnak, amelyen saját környezetéből is sokan vettek már részt. Mint megjegyezte, hosszabb kihagyás után ő is újra fel akarja keresni a Szigetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik