Kultúra

Botrányt kavart a világhírű rendező

Emir-Kusturica(960x640)(1).jpg (emir kusturica, )
Emir-Kusturica(960x640)(1).jpg (emir kusturica, )

A koszovói szervkereskedelemről készül filmet forgatni Emir Kusturica.

Emir Kusturica a napokban jelentette be, hogy az elkövetkező három évet az albán szervkereskedelemről szóló film elkészítésére szánja. Szerinte ez a század egyik fő témája, „a legbrutálisabb tett és a pogány időkbe való visszatérés legerősebb jele”. Mint mondta, nagyszabású filmről van szó, amely aprólékos előkészületeket és jelentős pénzügyi befektetést igényel, ezért lesz szükség évekre, mire elkészül a munkával.

A szerb rendezőt terve miatt nem látja szívesen a koszovói filmművészek szövetsége, amelynek elnöke kezdeményezte, hogy a világhírű filmest nyilvánítsák nemkívánatos személlyé az országban.

A mostani kormányfő is benne lehetett

Az ötlet, miszerint filmet forgat a nemzetközi politikai porondon is nagy port felverő ügyről, valójában lányáé, aki forgatókönyvet írt egy filmhez, miután 2004-ben Carla del Ponténak, a hágai Nemzetközi Törvényszéken az egykori Jugoszláviával foglalkozó volt főügyésznek a közléséből kiderült, hogy 1999-től egy észak-albániai táborban 300 szerb, cigány és koszovói albán ember szerveit operálták ki.

A szállítást – Dick Martynak, az Európa Tanács jelentéstevőjének 2010 decemberi jelentése szerint – Hashim Thaci, a koszovói paramilitáris erő akkori vezetője, mostani miniszterelnök irányította.

A Danas című belgrádi napilap szerint Ljirak Celjaj azt mondta, a nemzetközi közösséget is reagálásra fogja felszólítani, mert Kusturica folytatni akarja az „albánellenes propagandát” ezzel a filmmel.

„Ennek a bejelentésnek ki kell váltania a helyi vezetés, de a nemzetközi közösség reakcióját is. Kusturicát nem nevezhetjük művésznek, hiszen támogatta Slobodan Milosevic rezsimjét” – állította Celjaj, akit egyébiránt nemrég neveztek ki a Hashim Thaci miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Párt pristinai szervezetének élére.

Árthat a Belgrád és Pristina közti kapcsolatnak

Emir Kusturica a koszovói filmszövetség elnökének reagálására közölte, hogy javarészt Oroszországban forgat majd, mert a film főként ott játszódik. A koszovói jelenetekkel kapcsolatban elmondta, más helyszín után néz. Változás történt abban a tekintetben is, hogy lánya szkriptje helyett készülőben lévő saját regényének egy fejezetét fejleszti tovább forgatókönyvvé. A rendező amúgy Drága barátom, Fjodor címmel ír könyvet.

A népszerű belgrádi napilap, a Blic szerint Kusturica filmterve nem használ a Belgrád és Pristina közötti párbeszédnek.
Ivica Dacic szerb kormányfő a napokban azt mondta, hogy a következő években Szerbiára nagy munka vár az új, „reális” határvonalak megállapítása, valamint „annak megmentése céljából, ami még menthető Koszovóban”. Nyugati megfigyelők szerint a kormányfő nyilatkozata bizonyítja, hogy Belgrád kész „történelmi fordulatot” tenni a Pristinával fenntartott viszonyában annak érdekében, hogy mielőbb megkezdődjenek az EU-csatlakozási tárgyalások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik