Kultúra

Irán lecsapott Ben Affleckékre

Pert akarnak indítani Az Argo-akció című Oscar-díjas film producerei ellen az iráni hatóságok.

Kedden számos iráni médium foglalkozott a témával. Kiderült, hogy Isabelle Coutant-Peyre francia ügyvéd már arról tárgyal az iráni illetékesekkel, hogy miként és hol nyújtsák be a film elleni keresetet. Az ügyvédnő képviseli a Carlos, a sakál néven elhíresült venezuelai származású terroristát, Ilich Ramirez Sanchezt is.

A perre azután szánta el magát a teheráni vezetés, hogy hétfőn zártkörű vetítésen bemutatták Az Argo-akciót iráni kulturális tisztségviselők és kritikusok egy csoportjának. A filmet már korábban CIA-propagandának és Irán-ellenes produkciónak bélyegezte az iráni vezetés, és bejelentette, hogy “ellenfilmként” leforgatják az Argo iráni változatát.

A Ben Affleck rendezésében készült alkotás az amerikai filmakadémiától két hete elnyerte a legjobb film Oscar-díját. Az elismerést a három producer, Affleck, George Clooney és Grant Heslov vette át a hollywoodi gálán.

Az 1979-es iráni iszlám forradalom idején játszódó film hat amerikai követségi alkalmazott Teheránból való kimenekítését meséli el. A filmben Affleck alakítja azt a CIA-ügynököt, aki magát filmproducernek kiadva szökteti ki az országból a helyi hatóságok által már keresett hat amerikait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik