Kultúra

Utazd be a világot egy hétvége alatt!

Kiralyi-Napok(210x140)(2).jpg (Királyi Napok)
Kiralyi-Napok(210x140)(2).jpg (Királyi Napok)

Az év legnagyobb turisztikai vásárán Székesfehérvár is bemutatkozik.

Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjén, az Utazás Kiállításon öt kontinens számos országának látnivalóival, kultúrájával és gasztronómiájával ismerkedhetnek meg a látogatók, február 28-a és március 3-a között.

Székesfehérvár egyedi standdal érkezik a rendezvényre, melynek központi motívuma a 2013-as Emlékév lesz. A Hungexpo területén felállított standon, olyan városi programokat fognak népszerűsíteni, mint az Emlékév eseményei és az augusztusi Királyi Napok. A cél Székesfehérvár turisztikai vonzerejének növelése.

“Ebben a 2013-as év mérföldkő lehet. A Szent István Emlékév kapcsán fokozott figyelem irányulhat Székesfehérvárra, amiből a turizmus is profitálhat, nem is beszélve a megújuló Fő utca kínálta vonzerőről, és az új, nagyszabású történelmi fesztiválról. Az Utazás Kiállítás pedig remek alkalom arra, hogy mindezt a lehető legszélesebb körben tegyük közzé, ezt idén ki kell használni. Szerencsére a város vezetése is látja az ebben a megjelenésben rejlő lehetőséget, így Székesfehérvár idén a Közép-dunántúli Régió standján belül az „A” pavilon 211/A standszáma alatt egy 30 négyzetméteres sarokstandon jelenik meg a város nevezetességeivel, programjaival. Az augusztusi Királyi Napok animációs rövidfilmje egy közel 5 négyzetméter erületű plazma falon lesz látható az Utazás Kiállítás teljes ideje alatt. A stand képét a falon elhelyezett nyomatokon kívül 3D kivitelű installációs elemek teszik látványosabbá” – emelte ki a Székesfehérvári Turisztikai Kft. ügyvezetője. F. Szegő Krisztina. Külön pulttal jelenik meg a Hotel Magyar Király, az Árpád Fürdő és a Hetedhét Játékmúzeum is.

Az Utazás Kiállítás első szakmai napján 2013. február 28-án, csütörtökön 14.00 órakor tartják a Közép-dunántúli Régió standjának ünnepélyes megnyitóját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik