Kultúra

A világvége előtt: Honeybeast a Milkában

Az elektro-rock stílus magyar úttörője, Szeged egyik legismertebb zenekara, a Honeybeast a Milleniumi Kávéházban lép fel november 29-én, csütörtökön 21 órától. Az egyre többet játszott zenekar több közönségkedvenc számmal is készül.

A Honeybeast zenekar Szegedről indult 2005-ben Czutor Anett énekesnővel. Rögtön számos tehetségkutatót megnyertek, Bécsben közönségdíjat is kaptak. A sok verseny és koncert után 2009-ben jelentették meg Parazita című lemezüket. A CD címadó dalát több rádió is játszotta, mégis nagyobb ismertséget Portugál című dalukkal szereztek. Év elején énekesnőt váltottak, így a korábban death metalt és rappet éneklő Tarján Zsófia állt a mikrofon elé.

Legújabb számukat, az Isten álmát már ő énekli. Külön érdekesség a szegedieknek, hogy a klip arról szól, hogy az Istennő megirigyli az emberek életét. Így úgy dönt, hogy ellátogat a Földre, és éppen Szeged városában köt ki. Biciklizik egyet a Somogyi utcán, iszik egy sört a helyi kocsmában és tombol egy hatalmasat a Laposon.
November 29-én, csütörtökön pedig a Millenniumi Kávéházban fog bulizni ingyen, 21 órától a Honeybeast aktuális világvége előtti, idei utolsó szegedi koncertjén. Bővebb információ a zenekar Facebook oldalán található. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a hely befogadó képessége miatt érdemes időben érkezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik