Kultúra

Szólólemezzel jön hozzánk a Toto gitárosa

Steve Lukather (Steve Lukather)
Steve Lukather (Steve Lukather)

Hetedik saját lemezét a Pecsában mutatja be az ötszörös Grammy-díjas előadó, Steve Lukather.

Januárban jelenik meg Steve Lukather hetedik szólóalbuma, mely a Transition (Átmenet) címet kapta. Az ötszörös Grammy-díjas előadó számos korábbi szereplés után az új albumot is személyesen mutatja be Budapesten: 2013. április 7-én a Pecsa Music Hallban lép fel, saját zenekara élén.

Fotó: Livesound

Majd’ négy évtizedes karrierje során Steve Lukather számtalan neves zenésszel került kapcsolatba, de úgy tűnik, a 2012-es évben is sikerült újabb élményekkel bővíteni a karriert. Idén ugyanis – a G3 tagjaként – Joe Satrianival és Steve Vai-jal, illetve Ringo Starr oldalán is turnézott a Toto alapító gitárosa.

A Transition című új szólólemez ebben az intenzív időszakban, összesen 10 hónap alatt került rögzítésre, abban a néhány szünetben, melyet Lukather 2012-es éve engedett. Nemcsak a hangzás, de a kivitelezés terén is magasra tette a mércét: a lemez készítésében első kategóriás zenészbarátok vettek részt, úgy mint Phil Collen a Def Leppardból, világhírű basszusgitárosok Lee Sklar, Nathan East, John Pearce és Tal Wilkenfeld személyében, és olyan dobosok mint Gregg Bissonette, Chad Smith a Red Hot Chili Peppersből vagy Tos Panos.

Az új album kapcsán Steve márciusban indul európai turnéra, a magyar fővárosba pedig visszatérő vendégként érkezik, hiszen nemcsak a Totóval és egyéb zenekarokkal, de szólóban is többször járt már hazánkban.

Steve Lukather koncert

2013. április 7., vasárnap 20 óra, Budapest, Pecsa Music Hall

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik