Kultúra

Elhunyt a Bob és Bobek készítője

Hetvennégy esztendős korában elhunyt Vladimír Jiránek cseh karikaturista, rajzfilmkészítő, a Bob és Bobek című népszerű gyermekrajzfilm-sorozat forgatókönyvírója.

Az alkotót hosszú betegség után szerdára virradó éjjel érte a halál.

Jiránek újságírást tanult Prágában, ám nem sokkal tanulmányai befejezése után a rajzolás mellett döntött. Több mint negyven éven át dolgozott szabadúszó illusztrátorként és karikaturistaként.

Az 1970-es években animációs rövidfilmeket kezdett készíteni, és rajzai számos cseh magazinban megjelentek. Egyik rövidfilmjével 1978-ban elnyerte az Arany Medvét, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A Bob és Bobek mellett az ő nevéhez fűződik a szintén népszerű Pat és Mat kalandjai (Pat & Mat) című gyermeksorozat is.

A csehszlovák kommunista rezsim 1989-es összeomlását követően Jiránek politikai karikatúrái rendszeresen megjelentek a vezető cseh napilapokban. Stílusát a tipikus cseh humor megtestesítőjeként emlegették. 2005-ben érdemrendet kapott hazájától a cseh művészet terén végzett munkájának elismeréseként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik