Kultúra

Egymásra talált Zséda és Bársony Bálint!

Bársony Bálint Artisjus- és Fonogram-díjas szaxofonművész a népszerű magyar énekesnővel, Zsédával közösen lép fel pénteken a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A műfaji határok felett szárnyaló, különleges hangzású koncert beharangozására Bársony Bálint vállalkozott. Az ismert szaxofonművész nem először lép fel Hódmezővásárhelyen: szeptember 1-jén, a megújult Tornyai János Múzeum avatóján zenésztársával, Bábel Klári hárfaművésszel bűvölték el a közönséget. A Zsedényi Adriennel közös produkcióról elmondta, hogy egy érdekes egymásra találás az övék. Zséda is a jazz és a swing műfajából indult, mint a Cotton Club Singers énekesnője és most visszatérvén gyökereihez, szólóban is bizonyítja, hogy ő az egyik legnagyszerűbb swing énekesnő hazánkban – jelentette ki a szaxofonos.

A pénteki fellépéssel kapcsolatban azt emelte ki a Back II Black-ből megismert szólista és zeneszerző, hogy egy igazi műfaji és zenei kalandozáson vehetnek részt a koncertre jegyet váltók. A két előadó saját legnagyobb slágerei mellett olyan magyar dalok is felcsendülnek, mint Cserháti Zsuzsa vagy Máté Péter mindenki által ismert melódiái. Bársony Bálint immár állandó kísérője a hattagú Sunshine Love zenekar, akik Bábel Klári hárfaművésszel kiegészülve különleges formációt alkotnak augusztus 20-i koncertjük óta, így egy igazi zenei utazásra invitálják a közönséget a swingtől a komolyzenéig.

A koncert október 19-én, pénteken este 7 órától kezdődik a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik