2012 tavaszán a Grand Caféban emlékeztünk Vági Lászlóval a Szegedi Egyetemi Színpad közel ötven évvel ezelőtt kezdődött történetére. Az est után fiatal irodalmár-kutatók elmondták, hogy Hajnóczy több levélben is megkereste a Színpad hajdani vezetőjét, Paál Istvánt. Arra bíztatta, abban bízott, hogy nála lehet a legjobb kezekben az a két munka, ami végül a Szépirodalmi 1982-ben megjelent kötetének hátrahagyott írásai közé került.
A herceg és a Dinamit című egyfelvonásosok.
Nem tudom, Paál válaszolt-e, azt inkább, hogy a színházi terveiből végül nem volt kiolvasható, hogy nekiment volna a két munka valamelyikének. Azaz: az 1980 utáni munkái között Hajnóczy mű nem szerepelt. Ha tévedek, akkor bocsánat, és nem is az örökös beszélt belőlem, amikor azt mondtam a lányoknak, hogy A herceg című darabot meg kell csinálni!
Inkább a szegedi mondatta ezt velem, vagy az az egyetemi körben indult elmúlt három évtized, amit a mindenkori társaimmal együtt művelt színházságban magam is a színház feladatának gondoltam-gondolok.
Felfedezni és használni, ami készen van, ami adatott, amit nem vitt/vittek a sírba az elődeink.
Nem volt kérdés, hogy a fiatalabb színész generációból Harsányi Attilát láttam hercegként azon a tavaszi estén, az alig megvilágított belvárosi utcán.
Láttam a sötétben álló alakot, amint Ábrahám történetén keresztül egyenesen az Urat szólítja.
Emlékeztem a kérlelhetetlen férfire, aki inkább az alkoholba mártotta a tollát, hogy az esze ép maradjon.
Láttam, ahogy Jézust játszik és menyasszonyt választ.
Ahogy a halállal együtt kilovagol Perzsiából.
Vagy csak annyit ír egy üres lapra: M.
Régen olvastam már, de a szenvedély, a szenvedés lángja újra úgy perzselt, mint évtizedekkel azelőtt.
Tudom, más már a színházi idő, talán az irodalmi is.
Hogy az előttünk járók belehaltak abba, hogy válaszokat találjanak az életükre.
Hogy aki ma kérdezni akar, annak eleve nem osztanak lapot a válaszok birodalmában.
És mégis.
Az erőd sziklái között, az üresen pompázó paloták termeiben, egy kőkéz hidegen sugárzó tenyere mögött, egy ostoba Főkert, vagy vakut reklámozó szórólap mögött ott áll az idő és minket néz.
No, nagyokosok!
Mit játszotok ti?
Isten kockajátékában egy lebegő orgonagyökér bizonyosságát, vagy egy hatos lehetőségeit számolgatjátok?
Mindenesetre, ami elvettetett, az a világ szeme előtt kíván az ég felé magasodni.
(balog)
játssza: Harsányi Attila
díszlet és jelmez: Szántó Cecília Mária, Brzózka Marek
fény és látvány: Turcsányi István
a rendező munkatársa: Zsíros Linda eh.
rendező: Balog József
Ábrahám és Izsák története 1980-ban. Ahogy Hajnóczy hátrahagyta. Hátrahagyott írás.
A Színművész története. Ahogy. Hátrahagyva.
„… Valaki aztán megkérdezte tőle: „Miért lóg a nyakadban kereszt? Úgy véled, van Isten?!” „Természetesen van” – válaszolta a férfi, s intett a fizetőpincérnek.”
