Kultúra

Filmes pénzekre is jár adókedvezmény

A Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) is belép a társasági adókedvezményre alapuló támogatási rendszerbe, ezáltal a cégek a jövőben nemcsak közvetlen, hanem közvetett módon - a Filmalapon keresztül - is támogathatnak készülő filmeket - derült ki azon a háttérbeszélgetésen, amelyen a filmes szervezet elmúlt egy évét értékelték hétfő este.

A rendezvényen elhangzott, hogy a cégek egy letéti számlára fizethetik majd be a támogatást, a befizetés után pedig jogosultak lesznek a társasági adókedvezményre. Az ily módon elhelyezett összegekből – a filmtörvényben meghatározott idő után – automatikusan megkapják a húsz százalékos közvetett támogatást a Nemzeti Filmirodánál elszámolt, de támogatót nem találó produkciók.

Havas Ágnes, az MNF vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a producerek természetesen továbbra is közvetlenül is megállapodhatnak támogatókkal. Andrew G. Vajna, a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány támogatta a javaslatait a magyarországi filmgyártás megújítása érdekében. Ennek egyik pontja, hogy a filmipari statiszták az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény hatálya alatt dolgozhassanak. Ennek célja a terület kifehérítése, a munkaerő-kölcsönző cégek kikerülése – hangsúlyozta a kormánybiztos. Elhangzott, hogy egyszerűsödni fog a produkciók területfoglalása is, hogy “egyablakos rendszerben” lehessen a közterületfoglalási engedélyeket elintézni. Az egyszerűsítés jogi kereteinek kialakítása jelenleg zajlik – hangzott el a megbeszélésen. Andrew G. Vajna elmondta: nem áll szándékukban a Magyar Mozgókép Közalapítvány átkerülő vagyonának eladása, értékesítése.

A kormánybiztos beszélt arról is, hogy a filmszakmai adósságok rendezésével megbízásának egy szakasza véget ért, és a jövő feladatának a filmkalózok elleni fellépést nevezte. Az MTI kérdésére elmondta: elsősorban a törvények szigorítását szeretné elérni, növelni azok elrettentő erejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik