Kultúra

Péntek éjjel karszalaggal mozizhatunk

mozi (mozi)
mozi (mozi)

Egy karszalag, egy éjszaka, három mozi: este nyolckor startol az Artmozik Éjszakája.

Csupán egy – igaz, nem túl olcsó – karszalagra van szüksége annak, aki este nyolctól több mint tíz órán keresztül mozizna Budapest három vezető művészmozijának egyikében. Vagy épp mindegyikében, felváltva, ahogy gondolja.

Péntek éjjel rendezik az első Artmozik Éjszakáját, amelynek a Művész, a Puskin és a Toldi mozi ad otthont. A Múzeumok Éjszakájához hasonlóan egyetlen karszalag megvásárlása feljogosít az éjszaka bármely programján való részvételre. Az első vetítések nyolckor, az utolsók hajnali hatkor kezdődnek. Az érdeklődőknek pedig csak azzal kell számolni, hogy – az artmoziktól megszokott módon – a filmekre a helyfoglalás érkezési sorrendben, a terem befogadóképességéig lehetséges, így túl sok karszalagos tolongó esetén lecsúszhatunk egy-egy kiszemelt vetítésről.

Ilyenkor persze beülhetünk bármelyik másikra: a három mozi az idei év filmkínálatának legjavát válogatta össze az estére. A programba kerültek így olyan régi kedvencek, mint az Életrevalók, a Shame és Az élet fája, vagy a Holdfény Királyság, de premier előtt vetítik a Toszkán szépséget is. Igen ritkán lehet elcsípni Pálfi György Final Cut című alkotását is (a szerzői jogok miatt moziforgalmazásba nem kerül), 4.30-tól a Toldi moziban erre is lehetősége lesz a hajnali mozistáknak.

Az egyedi filmkínálat mellett a mozik további különlegességekkel is készülnek erre az estére – a Művész például különleges borokkal, a Puskin koktélokkal.

A vetítések megtekintésére feljogosító karszalag a három mozi bármelyikében kapható 3 ezer forintért. Az este programja itt elérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik