El Kazovszkij, Erdély Miklós, Fehér László, Hajas Tibor, Hegedűs 2 László, Hejettes Szomlyazók, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Kőnig Frigyes, Roskó Gábor, Wahorn András– szól az impozáns névsor. A Szent István Király Múzeum modern képzőművészeti anyagát bemutató kiállítóhely 1990 óta üzemel jelen formájában, és a II. világháború utáni időszakból, de leginkább a hatvanas évektől kezdődően mutatja be a progresszív magyar festészetet. A gazdag gyűjtemény jelentős része azonban raktárban rostokol, és az állandó kiállítás se szúrja ki senki szemét: csak öt nappal előre bejelentkezve látogatható.
Nem tudnak ugyanis nyitva tartani– arra sincs pénz, hogy valaki vigyázzon a termekre. Nemrég láttunk már olyat, hogy az elvonások ellen tiltakozva a Nemzeti Múzeum igazgatója maga állt be teremőrnek, Székesfehérváron pedig írók fogják regulázni a képeket tapizó látogatókat. A József Attila Kör, a Szépírók Társasága és a közeli Museum Café szervezésében programsorozat indul, amely eme – írók között vagyunk, ne fukarkodjunk a metaforákkal! – néma tárlatot kívánja “újraszinkronizálni”, jeles és még jelesebb, fiatal és még fiatalabb szerzők közreműködésével. Egy-egy alkalomra megnyílnak a termek, és egy szubjektív tárlatvezetés erejéig nyomába szegődhetünk az alkalmi teremőröknek.
Minden szerző kap egy-egy helyiséget a képtárban. Ő ott a házigazda. Látogatók érkeznek hozzá, megmutatja nekik az otthonát, felolvas. Zenét, szöveget, képet, kelléket minden szerző maga választ.
Házigazdák:
Babiczky Tibor
Krusovszky Dénes
Podmaniczky Szilárd
Czinki Ferenc
Legyen újra látogatható a gyűjtemény: a cél világos, a lelkesedés megvan, a sajtó és a civil szervezetek támogatják– most már csak a csoda hiányzik.
