Kultúra

Szent István-napi forgatag Ópusztaszeren

Látványos, hagyományörző programokkal várja az ünneplőket augusztus 20-án az Ópusztaszeri Emlékpark.

Államalapító királyunk ünnepén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark nagyszabású rendezvénnyel várja az ünnepelni, kikapcsolódni, pihenni vágyókat. Egész nap, több helyszínen zajló programok biztosítják a tartalmas időtöltést.

A hivatalos programban ünnepi beszédet mond B. Nagy László kormánymegbízott, Magyar Anna a megyei közgyűlés elnöke pedig átadja a Csongrád Megyei Önkormányzat idei elismeréseit.

Ami pedig a további programokat illeti: idén először „gasztroutcát” nyitnak hagyományos, Csongrád megyei ízekből. A „Kóstolja meg Csongrád megyét!” vásárban olyan termékeket ízlelhetnek, illetve vásárolhatnak meg a látogatók, amelyeket a megyében élő élelmiszertermelő-előállító vállalkozók, kisüzemek gyártanak hagyományos módszerekkel. A park egész nap ingyenesen látogatható, még a legfőbb látványosság, a Feszty körkép is, ahová azonban előzetesen be kell jelentkezni.

A Rotundában 14 órakor nyitja meg Matl Péter kárpátaljai szobrászművész kiállítását a Magyar Örökség Díjas Kligl Sándor. A határon túli alkotó neve elsősorban a Vereckei-hágóra megálmodott, majd újratervezett, végül sok huza-vona után elkészült millecentenáriumi emlékmű kapcsán vált ismertté.

Idén a már jól ismert nomád lovas íjász és csikós bemutató mellett a középkori hadviselés szokásaiba avatja be az érdeklődőket az Oroszlánszív Lovagrend. A gyermekeket pedig ötletes népi játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várják már délelőtt 10 órától. A Skanzenben rendezik meg 14 órától a kilenc őshonos magyar kutyafajta látványos bemutatóját.

A délután 15 órakor kezdődő ünnepi megemlékezésen az Árpád szobor előtt az új kenyeret Kondé Lajos, a Dóm plébánosa, pasztorációs helynök szenteli meg és megáldja útnak indulás előtt azt a lovascsapatot, akik az ünnepi megemlékezésről indulnak egyenesen Spiltbe. A IV. Béla emléktúra részvevői lóháton teszik meg az 1200 km-es távolságot, hogy elvigyék a Nyeregszemle hírét magukkal, és meghívják a horvát lovasokat a jövő évi rendezvényre.

Az emlékmű előtti színpadon fellép a délután folyamán a Mentés Másként Trió, és a Cuháré Táncműhely. A legnagyobb érdeklődéssel minden bizonnyal a Kormorán együttes egy órás koncertjét várja majd a közönség, amely az ünnepség előtt, 13.30-kor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik