Kultúra

Nagy dobásra készül Nagy Feró és Deák Bill Gyula

nagy-fero(2)(210x140)(1).jpg (nagy feró, )
nagy-fero(2)(210x140)(1).jpg (nagy feró, )

Időutazásra hívja a közönséget a két legendás zenész. A szépemlékű ifipark hangulatát akarják visszahozni a Zöld Pardonba – olvasható a Kultúra.hu-n. Deák Bill Gyula augusztus 15-én, míg Nagy Feró és a Beatrice augusztus 16-án lép fel a Rákóczi híd budai hídfőjénél lévő szórakozóhelyen.

Bill és Nagy Feró évtizedek óta jó barátok, és a pályafutásuk is számos ponton összefonódott. Ráadásul mindkettejüket az egykori Budai Ifjúsági Parkra emlékezteti a Zöld Pardon hangulata, ezért szívesen lépnek fel ott.

Deák Bill Gyula a családi nyaralásáról tér vissza, hogy az időutazás első napján, szerdán este adja elő legnépszerűbb dalait a Hobo Blues Bandtől napjainkig. Nagy Feró és a Beatrice is válogatott műsorral készül a csütörtöki fellépésre. Előkerülnek majd ritkábban játszott, harmincéves nótáik is. Nagy Feró arra számít, hogy a mostani, fiatal rajongók mellett eljönnek a ZP-be azok is, akik még voltak Ricse-bulin a hetvenes években, és több generáció együtt élheti át újra azt a korszakot, amikor még ő volt „a nemzet csótánya” – írja a portál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik