A jelszó változatlan: “Hamvaiból éled újjá!” a Főnix Fesztivál, és úgy néz ki, az idei, immár második kísérlet során legalább akkora lendülettel kel szárnyra, mint tavaly ilyenkor!
A Főnix Fesztivál 2. szervezője ezúttal is a Dózsa Mozicentrum csapata lesz, a vendégeket július 27-én, pénteken várják a nem mindennapi élményt ígérő kavalkádra az intézmény előtti téren. Az időzítés csodájának ígérkezik a megmozdulás, hiszen nemcsak a gazdag program és az Arany Péntek sörára csábítja a vendégeket – a mozi óriás kivetítőjén együtt láthatják az érdeklődők a Londoni Olimpia megnyitóját is!
Az idei fesztiválkínálat ugyanakkor a tavalyi megmozdulás képletét idézi: ezúttal is azt szeretnék igazolni a szervezők a Dunaújváros MKV Önkormányzata által támogatott fesztiválon, hogy sok-sok tehetséges fiatal él és alkot Dunaújvárosban.
Mindenki találhat kedvére való mulatságot, ígérik hát a szervezők, akik ráadásul egy másik sikeres kísérlet, a szintén tavaly debütált Nagy Vízipisztoly Csata újabb ütközetének rendezésével vezetik be a pénteki mulatságot: az összecsapás délután kettőkor kezdődik a Dózsa Mozicentrum előtti téren.
A folytatásban a szabadtéri színpad kínálata várja a vendégeket – dunaújvárosi zenekarok, tehetségek zúznak majd a színpadon: ki keményebben, ki finomabb dallamokkal ejti ámulatba a nagyérdeműt –de a lényeg, hogy remek hangulatot biztosítanak majd péntek délutánra.A koncertprogram az Obscure H8 zenekar mutatványával kezdődik, majd a Rising For Mistakes csap a húrokba. Dalai Dávid szólóprodukciója után a Revolver együttes muzsikál – mindenki kedvére!
És a ráadás: este 21.25-től a Galéria Jazz Klub óriás kivetítőjén, együtt nézheti a közönség a Londoni Olimpia megnyitó ünnepségét – kihagyhatatlan! Figyelem, fontos: a Főnix Fesztivál 2. programjára a belépés ingyenes – a kényelemről és persze a hideg itókákról a Galéria Jazz Klub terasza gondoskodik!Mindenkit szeretettel várnak és szívesen látnak – ott a helyed!