Nem először vagy itt Magyarországon. Túl az első benyomáson, milyen kép alakult ki benned az országról?
Most vagyok itt ötödszörre. Az első pár alkalommal valahol vidéken játszottam, nem emlékszem pontosan a hely nevére, csak hogy nagyon szép környezetben volt…
Szerintem a VOLT-fesztiválra gondolsz…
Igen, tényleg, a VOLT-fesztiválon. Budapestre csak később jutottam el, valamikor télen, a Fringe Fesztiválra. Akkor is nagyon tetszett, de most vagyok először itt nyáron, és egyszerűen gyönyörű a város, lenyűgöző hely, el vagyok ájulva tőle. Tetszik Magyarország, tetszik Budapest.
Oké, minden sztár ezt mondja. És majd este azt is hozzáteszed, hogy „Helló Hungary!” De ezen túl milyen kép él az országról a fejedben? Olvasol újságot, nézel tévét.
Értem, amit mondasz, de hogy őszinte legyek, nem érdekel a politika. Nem jelent semmit a számomra. Azt gondolom, a politika nem egy tiszta dolog, ezért nem hagyom, hogy bármiféle befolyással is legyen az életemre. Mindenhol korrupció van, ez nem kérdés. Ha ez az egész jól működne, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, nem pedig arról szólnának a történések, hogy a bankok és a kormányok egész egyszerűen csak meg akarnak gazdagodni, ha ez egy tiszta ügy volna, akkor talán foglalkoztatna.
Az itteni emberekkel amúgy sincs sok kapcsolatom, csakis a rajongókkal, meg azokkal, akik eljönnek a koncertjeimre. Velük pedig nem a politikáról beszélgetünk. Őket a zene érdekli, és ha így vesszük, a koncert végére a zene is egyfajta politikává válik. Ha ugyanis úgy állok ki a színpadra, hogy én, mint Ben Stanford a lehető legjobbat adom magamból, a lehető legigazabb személyiség maradok, akkor az is egyfajta politikai üzenet, mert ha mindenki így viselkedne – és a rajongóim többsége általában ilyen ember – akkor valószínű, hogy egy szuper világban élnénk.
Alapvetően utcai zenészként könyveltek el, most mégis az egyik legdrágább budapesti szállodában beszélgetünk. Öltönyös pasi hozza a limonádét, és öt csillag van az ajtón. Bárki cserélne veled a szomszéd aluljáróból.
Ezért a szállodáért a vendéglátóim, a fesztiválosok fizetnek, és ha rajtam múlna, valószínű valamelyik egyszerűbb hostelben szálltam volna meg egy kis utcácskában. Ne érts félre, ezt is nagyon élvezem. Például szupergyors itt az internet, ami nem elhanyagolható. Egy óra alatt öt filmet töltöttem le, szinte hihetetlen!
Na, jó, viccen kívül: a karrierem onnan indult, hogy utazni szerettem volna, világot látni, plusz az utcán előadni és eladni a zenémet. Nem a pénzcsinálásról szólt a dolog. De ahogy elkezdett egyre jobban működni ez az egész, egyre több és több fellépésem lett, nem vettem észre, hogy a szervezők micsoda pénzeket akasztanak le rajtam keresztül, miközben minimális százalékot fizetnek nekem. Egész egyszerűen sorozatban átvertek. Engem nem a pénz érdekel, hanem az egyenesség, szóval elkezdtem kérdezgetni őket, mennyi jegyet adtak el, mennyi a bevétel, majd rájöttem, hoppá, én csak 5 százalékot kapok, miközben miattam jönnek az emberek. Ezért megváltoztattam a szabályokat, és sokkal több pénz jött be.
Vagyis már nem kell az utcán árulni a lemezed, hogy legyen pénzed vagy legyen hol laknod.
Nemrég vettem egy házat Ausztráliában, mert ki tudja, meddig csinálhatom mindezt. Most keményen dolgozom, de lehet, hogy jövőre jön egy nálam sokkal ütősebb Dub FX. Ilyen a popszakma. Úgyhogy most fizetem a házam a banknak, de ha soha többet nem hívnak fellépni fesztiválokra, külföldre, még mindig visszamehetek az utcára fellépni.
És gyárthatod a feldolgozásokat a youtube-ra. Kik inspiráltak, inspirálnak zeneileg a leginkább?
Nagyon sok elektronikus zenét hallgatok, de inkább a jungle fajtából, liquid drum ’n Bass, ilyenek. Igazából minden zenét szeretek, aminek lelke van, legyen az rock and roll, blues, opera, drum ‘n bass. A lényeg hogy lelke legyen. Most például ez a kedvencem.
Nem vagy egy tipikus ausztrál zenész. Igaz, így hirtelen alig jut eszembe zenekar onnan.
Sorold!
INXS, Kylie Minogue és a Midnight Oil, bár egyik se a kedvencem.
Igen, mert az ausztrál zene fos. Nagyon jó ausztrál együttesek, zenészek vannak, de a közízlés borzalmas. A kommersz house- és rockzenére van leginkább igény. Szóval, ha egy zenész karriert szeretne befutni, pénzt keresni, fellépni, rádióban szerepelni, akkor mindenképp ilyen fosba kell az energiáját ölni. Akik maradnak a jó zenénél, nem tudnak belőle megélni, és hamar fel is adják. Ausztráliában csak 20 millióan laknak, ami nagyon kevés, ha azt nézzük, hogy egy európányi kontinensen fekszik. Nagyon nehéz turnézni, ismertté válni emiatt.
De ha elég sokáig játszol ilyen zenét, és leöntöd valami divatos mázzal, akkor még miniszternek is megválasztanak. Úgy, mint Peter Garrett, Midnight Oil frontembere, aki egyszer csak környezetvédelmi miniszter lett.
Nincsenek ilyen ambícióim. És nem is olyan zenét játszom. Oké, lehet, hogy zöld vagyok, mert Ausztráliában erdő mellett vettem házat, messze a várostól, egy kis faluban, ahol főleg öregek élnek, farmok vannak. De ez inkább azért van, mert annyit lépek fel városokban. Leginkább az erdő szélén szeretek lakni, messze a politikusoktól, az emberektől, az összes fostól.
Amikor kikerültek az első videóid a youtube-ra akkor egy csomó barátommal azt találgattuk, hogy milyen cucc van a lábad alatt. Aztán amikor kitaláltuk, akkor meg azon gondolkodtunk, hogy tulajdonképpen technika nélkül nem is lenne ilyen érdekes, amit csinálsz. Mennyire fontos a technológia a zenédhez?
A technológia a legfontosabb jelenleg a zenémben, a laptop alapvető eszköz. Majd azt követik az általad is említett pedálok. Igazad van, ezek nélkül egy nagy nulla lennék. Egy szimpla mikrofonnal a kezemben, pedálok és laptop nélkül az égvilágon senkit nem érdekelne a zeném. Ha lenne egy együttesem, nyilván más ügy lenne, de Dub Fx-ként az eszközeim nélkül semmit nem érek.
De ezek az eszközök mennyire kötnek meg? Egy koncerten lehet improvizálni?
Ez több mindentől függ. Szoktam, akár egész nap tudnék improvizálni, mert jazzalapokról indultam.
Még a szöveggel is?
Igen. Oké, régen sokkal nagyobb edzésben voltam, jobb szövegeket impróztam, amikor az utcán voltam. Edzésben kell lenni hozzá. De mostanában inkább a konkrét dalaimra kíváncsiak az emberek, és ha nem kapják meg egy koncerten, csalódottak. Például a múltkor Berlinben léptem fel, de nem egy hagyományos koncerten. Egy internetes cég hívott meg. Nem kellett a közönséggel törődnöm. Egy dalt sem énekeltem, hanem végig freestyle-ban nyomtam, egy órán át. Imádtam.
Jobban élvezed ezt, mint egy hagyományos koncertet?
Abszolút. Sokkal izgalmasabb, élvezetesebb. Egy dalt annyiszor elő kell adni, de ilyenkor is törekszem arra, hogy mindig máshogy történjen. Ezért is szoktam remixeket írni. De ha mindig máshogy adnám elő a számaimat, a rajongók ki lennének akadva, hogy mi a fenét csinálok. Szóval az ő kedvükben is kell járni. De azért sűrűn írom újra a dalaimat.
Ha az utcán játszanál még mindig, akkor azt csinálnál amit akarsz. Tényleg, egyáltalán zenélsz még utcán?
Igen, legutóbb Grúziában, Tbilisiben. Nagy élmény volt, de mostanában, ha utcán lépek fel, inkább lemezt vagy egy új dalt promotálok vele. Örülnék, ha gyakrabban játszhatnék utcán, de egyszerűen nincs erőm, időm. Annyi koncerten lépek fel, amikor turnézom – sokszor négyszer egy héten, – hogy nem marad rá energiám. Nem örülök ennek. De nagyon nehéz teljes erőből heti négyszer kiállni és 150 százalékon zenélni. Egy idő után már az adrenalin sem pörget. Néha annyira kifáradok, hogy egy-egy ilyen turné után napokig ki sem bírok kelni az ágyból. Még a karomat sem tudom felemelni. Hihetetlen energiák kellenek.
Rengeteg koncertet adsz, jó pénzeket keresel, van már házad, folyton utazol, fesztiválokra hívnak: ilyen kondíciók között hogy tudod megtartani azt a törekvést az őszinteségre és valódiságra, amiről az interjú elején is beszéltél?
Amíg az ember élvezi, amit csinál, ha olyan zenét játszol, ami a tied, akkor ez nem probléma. Ha megnézed Ricky Martint, ő is azért híres, mert imádja a zenét, amit csinál. Britney Spears vagy Rihanna, ha nem látnánk, hogy élvezik, amit csinálnak, hamisnak tűnnének. Nem mondom, hogy tetszik a zenéjük, de nem adnának el annyi lemezt, ha nem így lenne. És ez igaz rám is. Attól a pillanattól, hogy olyan zenét kezdenék írni, ami nekem se tetszik, ami nem az enyém, a rajongóim is elküldenének melegebb éghajlatra.
