Székesfehérvár történelmi belvárosában kalauzolják az érdeklődőket a garantált városnézések keretében, melyeket szombatonként szervez a Tourinform Iroda nyár végéig. A csoportok a Hiemer-háztól indulnak.
A városnéző sétákra első alkalommal 2010-ben került sor. Idén aholnapi nap lesz az első alkalom, az utolsót pedig augusztus 25-én tartják. Az érdeklődők a Hiemer-ház földszintjén található Fehérvári Ajándékboltnál találkoznak 10.00 órakor, majd idegenvezetéssel egybekötött, kétórás séta alatt ismerkedhetnek a történelmi belváros nevezetes műemlékeivel, tereivel, utcáival. A jegyek felnőttek számára 800 forintba, nyugdíjasoknak és diákoknak 600 forintba kerülnek, 6 éves kor alatt a program ingyenes. A séta nem tartalmazza múzeumok látogatását, erre egyéni igény szerint van lehetőség a sétát követően.