Kultúra

Kialakult az Eurovízió döntős mezőnye

26 előadó jutott a szombati fináléba a bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután a helyi idő szerint pénteken véget ért második elődöntőből újabb tíz előadó jutott tovább.

A második elődöntő 18 résztvevőjéből döntőbe jutott a Litvániát képviselő Donny Montell, a bosnyák Maya Sar, a már komoly eurovíziós tapasztalatokkal rendelkező szerb Zeljko Joksimovic, az ukrán Gaitana, a végső győzelemre is esélyesnek tartott svéd Loreen  – dala, az Euphoria máris nagy sláger -, a macedón Kaliopi, a norvég Tooji, az észt Ott Lepland, a meglepetésember máltai Kurt Calleja, valamint a török Can Bonomo.

A dalfesztiválra épített bakui Kristálycsarnokban (Crystal Hall) ismét telt ház – mintegy 20 ezer néző – előtt, kiváló hangulatban zajlott az elődöntő.

A keddi 18 elődöntősből a tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt az érintett országok (valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság) részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még szerdán este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak sms-eket küldve. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A korábbi, keddi elődöntőből a Magyarországot képviselő Compact Disco által előadott Sound of Our Hearts című dal mellett bekerült a fináléba az izlandi Gréta Salóme és Jónsi, a görög Elefteria Elefteriu, az albán Rona Nishliu, a román Mandinga, a ciprusi Ivi Adamu, a dán Soluna Samay, a legnagyobb közönségkedvencnek számító, Oroszoszág Udmurt Köztársaságából érkezett Buranovszkije Babuski, a moldovai Pasha Parfeny, valamint a dalfesztiválon tavaly is indult ír ikerpár, a Jedward.

A 26-os finálénak kiemeltként tagja az Egyesült Királyság (Engelbert Humperdinck), Franciaország (Anggun), Olaszország (Nina Zilli), a házigazda, tavalyi győztes Azerbajdzsán (Sabina Babayeva), Spanyolország (Pastora Soler) és Németország (Roman Lob).

Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorsugárzók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 42 ország képviselői vesznek részt Bakuban; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell & Nikki nyert Running Scared című dalával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik