Kultúra

Erotikus filmben domborít Nicole Kidman

Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként tért vissza Nicole Kidman a 65. cannes-i filmfesztiválra. A sztár azonnal esélyessé vált a legjobb női alakítás díjára.

Az ausztrál világsztár a Dogville (2003) világpremierje óta nem járt a Croisette-en, idén azonban kétszer is felvonulhat a vörös szőnyegen.

Az amerikai rendezőnek, Lee Danielsnek – aki először kapott meghívást Cannes-ba – a hivatalos versenyprogramban csütörtökön bemutatott harmadik filmjében, a The Paperboyban szőke parókát és színes miniruhákat viselő, erotikus barbiebaba-szerepe után Nicole Kidman egy klasszikusabb alkotás, a versenyen kívül pénteken bemutatásra kerülő Hemigway és Gellhorn című filmben is látható lesz: Philip Kaufman filmjében Hemingway háborús tudósítóként dolgozó első feleségét alakítja.

A The Paperboy Pete Dexter azonos című regénye alapján készült, amelyet eredetileg Pedro Almodóvar spanyol filmrendező szeretett volna megfilmesíteni, de végül átengedte a jogokat a 2009-ben a Precious – A boldogság ára című filmjéért a legjobb forgatókönyvnek és a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat elnyert Lee Danielsnek.

A délelőtti sajtóvetítés hűvös fogadtatása ellenére a Twitteren és az első kritikákban az újságírók egekbe emelték Nicole Kidman erotikus alakítását.

Az 1969-ben Floridában játszódó történetben, egy testvérpár, a helyi lap újságírója, Ward (Matthew McConaughey) és lapkihordója, Jack (Zac Efron) egy elítéltekkel levelező nimfomán nő, Charlotte (Nicole Kidman) kérésére elkezd nyomozni a seriff meggyilkolása miatt halálra ítélt aligátorvadász, Hillary Van Wetter (John Cusack) ügyében. A nő ugyanis meg van arról győződve, hogy a férfi, akibe a levelezés során beleszeretett, ártatlan. A nyomozás során azonban a 20 éves Jack halálosan beleszeret az őt inkább barátként kezelő Charlotte-ba. Miután azonban Jack és Ward kihozzák a börtönből az aligátorvadászt, az magával viszi Charlotte-ot a floridai mocsarakba.

“Ezeket az embereket én mind ismerem a saját életemből, ez az én családom” – mondta filmjéről a fekete bőrű rendező a díszbemutató előtti sajtótájékoztatón, akinek testvérét gyilkosságért elítélték és akinek két gyermekét jelenleg ő neveli. Nővére pedig a film főszereplőjéhez hasonlóan elítéltekkel levelez.

“Ez egy fejlődéstörténet. A filmben minden szereplőnek olyan földalatti világba kell leszállnia, ahol még soha nem járt, sem fizikailag, sem érzelmileg, sem szexuálisan” – mondta a Ward szerepét alakító Matthew McConaughey.

Nicole Kidman elmondta, hogy a korábbi szerepeinél “keményebb és veszélyesebb dologra vágyott”. A film egyik jelentét, amelyben a 44 éves színésznő úgy imitál egy fellációt, majd orgazmust, hogy közben nem ér hozzá a börtön beszélő helyiségében a szerelméhez, az interneten azonnal az Elemi ösztön azon jelenetéhez hasonlították, amelyben Sharon Stone szétnyitja a lábait.

A 24 éves Zac Efron – akit korábban nagyszabású hollywoodi romantikus komédiákban láthatott a közönség – a magába forduló, szeretetre vágyó Jackként is teljesen új szerepkörben tűnik fel. “A múltat lezártam és mostantól szeretném átlépni a határaimat. Remélem, hogy továbbra is játszhatok majd olyan filmekben, mint a The Paperboy” – mondta a színész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik