Dietrich Fischer-Dieskau 1992. december 31-én egy szilveszteri gálán vonult vissza a pódiumtól, azóta tanítással, írással és festéssel foglalkozott. Olyan neves énekesek mondhatják magukat tanítványának, mint Thomas Quasthoff vagy Christian Gerhaher.
A II. világháború utáni időszak egyik legjelentősebb művészegyéniségének tartják, ami utal sokoldalú műveltségére és többirányú tevékenységére: nemcsak operaénekes, dalinterpretátor, hanem iskolateremtő szakíró és karmester is volt.
Dietrich Fischer-Dieskau 1925. május 28-án Berlin-Zehlendorfban született pedagógus családban, édesanyja volt az első tanára, aki – mint az énekes sokszor felidézte – a helyhiány miatt az ebédlőjükben álló Blüthner-pianínón adta számára a zongoraleckéket.
Énekesi képzését 16 éves korában Georg A. Walter vette át, és még főiskolás volt, amikor próba nélkül vállalta Brahms Német Requiemjének szólóját. Ekkor, 1947-ben figyeltek fel rá a legnevesebb karmesterek, köztük Wilhelm Furtwängler, aki Kurwenal szerepét bízta rá Wagner Trisztán és Izoldájában.
Rövidesen operaszínpadon is bemutatkozott Berlinben, a magyar karmester, Fricsay Ferenc vezényletével Posa márkit énekelte a Don Carlosban, majd a Don Giovanni címszerepét. 1954-től visszatérő vendége lett a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak, 1956 után pedig a Salzburgi Ünnepi Játékok egyik legkeresettebb művésze. Bejárta a világot, énekelt Japánban és az Egyesült Államokban is.
Alakította Verdi Falstaffjának címszerepét, a Grófot Mozart Figaró házasságában, Solti Györggyel dolgozott Az istenek alkonya híres lemezfelvételén. Az operalexikon szerint Dieskau rekorder, vele készült a legtöbb lemez a XX. században.
Mindig is szoros kapcsolatban állt a kortárs német alkotókkal, Aribert Reimann például számára komponálta Lear című operáját, amelyben már a kolozsvári születésű, jelentős nemzetközi karriert befutó Várady Júliával, negyedik feleségével együtt lépett színpadra.
Mivel a modern operákban igen fontos a szövegértés, mindig nagy figyelmet fordított a jó deklamációra. Fischer-Dieskaut szívesen választotta művei – operák és oratóriumok, dalok – előadójául mások mellett Gottfried von Einem, Hans Werner Henze, Benjamin Britten és Witold Lutoslawski is. Britten Háborús requiemjét ő mutatta be az újjáépített Coventry-katedrálisban 1962-ben.
A tisztán hallható szöveg a daléneklésben is lényeges, Dietrich Fischer-Dieskaut nem véletlenül tartják e műfaj királyának és példaképének. Schubert dalirodalmának külön tanulmánykötetet szentelt az énekes, és írása jelent meg Wagner és Nietzsche kapcsolatáról, valamint monográfiája Robert Schumannról.
