Kultúra

A tévében: 3 boldogtalan, 1 boldog

Elvesztett apa Svdországban, kezek hiánya az Óperenciás tengeren túlon, gyilkosság, és porcelán Angival.

20:00, Duna TV, Fanny és Alexander
Az emberi lélek nagy tudora, filmes körökben tán a legnagyobb volt Ingmar Bergman, most pedig egy elég klasszikus traumát láthatunk tőle feldolgozni: két kisgyerek, két testvér elveszti apját, anyjuk pedig férjhez megy egy rideg férfihez, aminekután teljesen megváltozik, megkeseredik az addig mézédes gyerekkor. Egy pszichológusnak olyan terep ez, mint egy régésznek a Jeruzsálem alatti egy méteres talajréteg. Bergmannak is két rész kellett az 1907-ben játszódó történet szálainak felgöngyölítéséhez, ma este az elsőt láthatjuk.

21:00, Filmmúzeum, Ollókezű Edward
Az Éjsötét árnyék a múlt héten került a mozikba, és sokan megállapíthatták, kissé céltalan, nem túl erős humorú, ujjgyakorlat jellegű film sikeredett Timnek és szokásos csapatának. Ezért is érdemes tán megnézni ezt az 199-es filmet, melyben még vibrált a fekete költészet, a fantázia, a mese, a humor, a kreativitás. 

21:20, TV2, A tábornok lánya
John Travolta diszkótáncosnak és katonának a legjobb, bűnözőként már csak jó kezekben képes igazán hiteles lenni. Most katona épp, a lányát sajnos megkéjgyilkolják, ami katonai igazságszolgáltatási ügy lesz, de nem lesz egyszerű, mert eltussolni nemcsak idehaza szoksás az ügyeket. Simon West, a Fegyencjárat, illetve az Expendables 2. rendezőjének filmje. 

0:10, m1, Angi jelenti
Régi tévés műfaj a “hogyan készül?” típusú műsor, ezek akkor a legjobbak, ha egy egyéniség színt ad az egésznek, nemcsak gépsorokat, munkafázisokat látunk szenvtelen narrátorhanggal aláfestve. Galán Angéla képes színt adni a másornak, így előre várom, hogy megtudjam, pontosan hogyan is készül egy porcelán edény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik