Kultúra

Egy színpadon a Tankcsapda és az Európa Kiadó

Minden szinten rock and roll a mottója az idei VilágVeleje Nyár fesztiválnak, amelyet június 15-16-án rendeznek meg a fővárosi Orzy Parkban. A program két fő attrakciója az Európa Kiadó és a Tankcsapda koncertje.

A VilágVeleje Produkció tavaly rendezte meg első nyári programját. A fesztiválnak idén is az Orczy Park ad otthont, ezen belül a fő helyszín a Nagyrét lesz, itt kap helyet a nagyszínpad, emellett lesz egy tószínpad is, ahol akusztikus programok lesznek műsoron.

Az igazi nagy attrakció az első napon, június 15-én a legendás Európa Kiadó Love ’12 című műsora lesz. Legalább is ezt állították a szervezők a beharangozó „sajtópikniken”. Ezt Menyhárt Jenő annyiban árnyalta, hogy ugyan ilyen műsoruk nincs, de volt két hasonló lemezük a Love ’82 és a Love ’92. No ezekről is játszanak a méltán híres, ám nem létező Európa Kiadó zenekarral.


Menyhárt Jenő együttese nem is létezik. A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: Neményi Márton

A másik nagy szám, hogy a fővárosiaknak itt mutatkozik be először a Tankcsapda új felállásában, Sidlovics Gábor gitárossal. Ahogy Lukács Laci fogalmazott ma: a tavalyi VilágVeleje olyan jól sikerült, hogy rendesen elázott. Idén is ezt tervezi. Meg azt, hogy két új dalt is előadnak és borzalmasan jól fognak szólni. A Tele a Tankot 2012 Turné nyári budapesti állomására komoly színpadi látvánnyal és pirotechnikával is készül a csapat.

A hangos zene mellett lesz még egy tószínpad is éjszakai programokkal. A fesztivál első napján a nyolcvanas-kilencvenes évek underground zenéibe enged betekintést Peter Ogi, Legát Tibor, Ujj Zsuzsi, Őz Zsolt és mások részvételével. Aztán a második napon többek között a Szekeres András-Barbaró Attila duó játszik Junkies-dalokat akusztikus formában Szekeres-Barbaró Wurlitzer Band néven.

A kétnapos fesztiválra a szervezők jó időt várnak, de ha mégis esne valamelyik napon, akkor a rendezvény viharnapja: június 17. Azt nem tudni, hogy mi lesz, ha mind két napon esik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik