Bosszúállók
Kétféle ember van: aki elvből elutasítja a szuperhősös filmeket, és akinek a lelkében még mindig ott él a lelkes tinédzser. Utóbbiak tapsikolhatnak: pár marveles karakterek ugyanis csapattá állnak össze a világbéke okán. Pedig közülük nem egy igencsak excentrikus és magányos játékos. Szót ért-e egymással a mennydörgés viking istene és a malibui milliárdos, ha csontvázszerű lények támadnak a Föld bolygóra? A jelek szerint a rutinos forgatókönyvíró-rendező Joss Whedon (aki többek között a Buffy, avámpírok réme, a Toy Story és az Alien 4. forgatókönyveit jegyzi) megtalálta a helyes arányt.A szereposztásban minden színész legalább olyan erős, mint figuráik önálló filmjeikben Robert Downey Jr.-tól Scarlett Johanssonig. Igazi nagyszabású popcornmozi!
A két mesterlövész
Két sármos francia színész, az idei Oscart elnyerő Jean Dujardin, illetve Gilles Lellouche (Apró kis hazugságok) fűzi fel egy szálra azt a hét rövidfilmet, epizódot, amik kiteszik végül az Les Infidéles eredeti címmel rendelkező szkeccsfilmet. A két színész egyben rendezett is (az elsőt és az utolsót, melyek egy történetet alkotnak), ami Lellouche esetében nem volt nagy kunszt, mivel ő eredetileg rendezőként indult, ’95-től él a színészetből. A kisfilmek a férfiúi szerepeket veszik sorra, kiemelten kezelve a(z eredeti) címbéli hűtlenséget, amit a magyar cím érdekesen fordít át a férfi pozícióba (világos, hogy a “hűtlenek”, illetve a “mesterlövészek” más szemszögből közelítenek a megcsalás jelenségéhez). Számos stílus, hangulat, megközelítés jellemzi a filmeket, de mindegyikben megcsillan a(z olykor tipikusan, olykor kevésbé francia) humor. Aki két fickót, pasit akar látni, már foglalhatja is a jegyét.
Hasta la Vista!
A Titanic filmfesztivál friss közönségdíjasa lett ez a film, ami egy látszólag egyértelmű sémát dolgoz ki: három fogyatékkal élő (egy szinte teljesen béna, egy vak és egy tumor következtében részlegesen lebénult) fiatal férfi elhatározza, elutazik Spanyolországba egyedül (ami azt jelenti, a szülők nélkül, de egy ápolóval), hogy egy arra fenntartott bordélyházban elveszítse a szüzességét. A tolószékes vígjátékból nemrég (rég, 2006-ban) volt az Aaltra, kicsit túlbiztosított film, ez ellenben nem szöszmötöl, belecsap a közepébe, nem méricskél, odavágja a félkilónyi karmonádlit a pultra, miközben persze csal egy kicsit. De nem baj, mert dicséretes színészi és dramaturgiai erényeket csillogtatva szórakoztató, olykor megrendítő, szóval cseppet sem meglepő, de jó filmet sikerült letenni a mozigépész asztalára.
Oslo, augusztus
A 31-es lemaradt az eredeti címről, nincs jelentősége, azaz dehogynem, hisz ez egy költői film, töprengő mélyégélességgel, archív felvételekkel, nüanszokkal – csakúgy, mint a rendező előző, Szerzők című filmje, amelyben szintén leginkább az idő hűs múlását érezhettük, ahogy haladnak a dolgok a rendeltetésszerű végük felé. Itt is így van a szintén a Szerzőkből ismerős Anders Danielsen Lie alakításában megformált kábszeres Andersszel, aki ugyan már az elején köveket pakolva a zsebébe elmerül egy tóban, de aztán még egyszer megpróbálja bejárni Oslót, felkeresni pár régi barátot és életét. Az oslói nyár lenyugvó fényeire komponált szonáta ez, érzékeny, romantikus a szó művészettörténeti-irodalmi értelmében – sokaknak lassú, de a megfelelő antenákkal gazdag és adakozó film.
