Kultúra

Torrente 4 [filmpremier]

Elsöprő tavaszi ízlésttelenség, mely még az influenzavírussal is elbánik.

“Aki még nem ismerne, az jár a legrosszabbul, a többiek tudják mit várhatnak tőlem, a szó szoros értelmében mocskos zsarutól, aki belépőnek tönkretesz egy esküvőt, és fül alle falle megszopatja a menyasszonyt nem átvitt értelemben. José Luis Torrente vagyok, ti magyarok már ismertek, nemcsak mert már háromszor jártam kies országotokban, hanem mert sok kollégám van itt, akik nagyjából annyit tudnak, mint én: gusztustalannul közönségesek, lényegében mindenkit megszopatnak, kövérek, izzadnak és folyamatosan friss husira vágynak. Meg is emlékeztem rólatok a filmben: megemlítem a nálatok, az MTK-pályán forgatott Menekülés a győzelembe című Stallone-filmet.” (José Luis Torrente nyílt levele a magyarokhoz)

Torrente tehát itt van ráadásul 3D-ben (és egyre soványabban), amire tán még a rajongók sem fognak áldásként tekinteni, hisz a 3D-láz kitörése óta sok minden lefolyt már a retinánk előtt, dobtak kisbaltát a fejünkbe, fújtak ráng lángot, de ami itt folyik, az 2D-ben is is sok. Persze a spanyolok ilyenek, imádják a tágra nyitott szájú, összeszorított szemű, altesti gurgulázó nevetést. “Hősünk” (van, aki képes azonosulni ezzel a lénnyel?) pedig mindent megtesz, hogy ezt kiváltsa, eszik szemetesből, szaros telefont használ, hadd ne részletezzem.

Tudjuk, ez a megtestesült idiotizmus nagyos sikeres Spanyolországban (máshol is), Javier Bardem, Guillermo del Toro, Iker Casillas után most a Real-os Higuain és Fabregas is kisebb szerepet vállalt a filmben, amely lehet bármennyire széteső, vontatott, azt a pár akciójelenetet, ami nem altesti humor, megcsinálták benne tisztességesen, úgy, ahogy azt egy magyar virtigli akciófilmben soha nem tudnák. 

De sajnos a Torrente 4 nem az ordenárésága miatt nem jó, hanem mert nincs tisztességesen megcsinálva. Mert nem vicces. 

Kinek ajánljuk: jó szívvel senkinek, esetleg büntetésnek, önsanyargatásnak

Kinek nem: aki az Ibériai-félszigetet meg akarja tartani jó emlékezetében

 

Torrente 4 – rendező: Santiago Segura, forgatókönyvíró: Santiago Segura, zeneszerző: Roque Banos, operatőr: Teo Delgado, producer: Mercedes Gamero, María Luisa Gutiérrez, Santiago Segura, vágó: Alejandro Lázaro, szereplő: Santiago Segura (Torrente), Javier Gutiérrez (Solís), Carlos Areces (zenész), Goyo Jiménez (Rocamora), Maria Lapiedra (Melanie Rocamora), Fernando Esteso (Cuadrado), Kiko Rivera (Julito Rin Rin)

Hazai bemutató: 2012. április 19.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik