Az ajtó
Szabó Magda egyik leghíresebb regényének, Az ajtónak, amelynek főhőse annak idején állítólag még Jeanne Moreau egyik szerepálmai is volt, végre, annyi bizonytalanság és nehézség után elkészült a filmes feldolgozása. Az európai mértékben is jónak számító költségvetésű (mai árfolyamon durván 1,6 milliárd forint) filmet Szabó István rendezte, aki már régóta a leginkább eladható közönségbarát szerzői filmes Nyugaton, leginkább Németországban – és onnan lehet mindig a legtöbb pénzt megszerezni. (Na meg itthonról.) A produkció a közreműködők tekintetében mindenképp megpróbált méltó lenni a Szabó Magda-könyvhöz: Emerencet az Oscar-díjas Helen Mirren alakítja, az írónőt Martina Gedeck híres német színésznő (Baader Meinhof csoport, A mások élete), de feltűnik szinte már szokás szerint a filmben Jiri Menzel és (ez tényleg szokása) maga Szabó István is egy kicsi szerepre.S hogy az értelmiségi családdal, köztük a feleség írónővel az 1960-as évek Budapestjén érdekes viszonyba kerülő titokzatos házvezetőnő, Emerenc és lakásának titokzatos, mindig bezárt ajtajának költői szépségű történetének megfilmesítése mennyire sikeres? A könyv olvasói valószínűleg csalódnak kicsit, mint szinte mindig a könyvadaptációknál – ennél jobban csak Szabó rajongói fognak csalódni. De a film nézhető – igaz, ez leginkább Mirren érdeme. Nagyon.
John Carter
Alapmű érkezik a mozikba: ez az ős sci-fi ihlette a Csillagok háborúját és az Avatart. A polgárháborús veterán, John Carter Arizonában kutat arany után, ehhez képest a Marson tér magához. Itt megismerkedik a három méter magas, négykarú helyi barbárokkal és a szépséges Dejah Toris (Lynn Collins – X-Men kezdetek: Farkas) hercegnővel, akit a béke végett kényszerítenének feleségül az ellenséges Sab Thanhoz (Dominic West – Mamma Mia!). Ám a bolygó bennszülött népei, az agresszívzöldbőrűek és a humanoid vörösbőrűek között kitör a háború, és ez nemcsak a Mars, hanem a Föld pusztulását is okozhatja. John Carter a konfliktus közepén találja magát, és ráébred, hogy rajta múlik mindannyiuk sorsa. A jó és a rossz összecsapásának látványos meséje azonban sok karakterrel és néha zavaros történetvezetéssel dolgozik, nem követhető, ki kivel van, és a főhős személyisége is önellentmondásokba keveredik. Ha más nem,legalább az alapanyag ismertté válik. Bár lehet, hogy mélyebb nyomot hagy a tény, mely szerint innen merítette George Lucas a Csillagok háborúja-saga bolygóközi üldözéses jeleneteit.
Rém hangosan és irtó közel
Ha Stephen Daldry filmet csinál, az esemény lesz: amerre jár, jelölés- és díjeső hull rá, és mindig van valami nyugtalanító a film mélyén. Persze sokaknak a szemérmetlenül hatásvadász hollywoodi filmes építkezés, stílus, a szentenciaszerű mondatok vagy a pátosz, amely elhitelteleníti a fontos problémák felvetését. A Billy Elliot után újra gyerekfőszereplős filmet csinált a rendező (remélhetőleg Thomas Horn is olyan jó kis színész lesz, mint ami Jamie Bell lett): egy tehetséges fiú elveszíti az apját 2001. szeptember 11-én, aki azonban hagy neki egy kulcsot, ami a fiú szerint egy üzenet. De hogy mit is nyit, hhoz be kell járnia New Yorkot, rengeteg emberrel kell beszélnie, és nyilván rá is kell jönnie valamire. Hornnak elég neves gárda segít: Tom Hanks, Sandra Bullock, Viola Davis, John Goodman, James Gandolfini illetve a 83 éves Max von Sydow.
Krízispont
A gazdasági válság dobálózik az életekkel, sorsokkal, alakulása, ereje pedig meglepően apró események következtében változik – egy pénzügyi befektető cég téves kimutatásai, matematikai modelljének hibái ipari mennyiségű pénz eltűnését jelenthetik. Erre láthatunk példát ebben a filmben is, de nem rikkancsok által szétkürtölt címlapok, tévéadások és letartóztatások formájában, hanem a vállalaton belüli első reakciók által. A film hasonlóan sok, matematikus szereplőket foglalkoztató filmmel, kénytelen körülírni vagy leegyszerűsíteni a tulajdonképpeni problémát, de nem is ez a lényeg, hanem az az apparátus, ami megmozdul a rossz hírekre, s ami érezhetően túlmutat az egyéneken. J. C. Chandor filmjében azt kéne megéreznünk, hogy mekkora hatalma lehet egy embernek a modern üzleti világban olyan értelemben, hogy mennyi pénz felett diszponál, és milyen felelőssége van – ezt kéne megkapjuk Kevin Spacey, Zachary Quinto, Jeremy Irons, Paul Bettany, Stanley Tucci illetőleg Demi Moore játékával (utóbbi beugró, de hogy mit láthatott ebben a lényegében cameo-szerepben, nem tudni.)
A legszebb dolog
A gyerekvállalás sztereotípiái, a hozzá kapcsolódó képmutatás ellen próbál meg szólni Rémi Bezançon ezzel a filmmel, melynek főhőse egy filozófiai doktoriját író anya, aki minden eszközzel küzd a társadalom által ráaggatott szerepek ellen (Louise Bourgoin), és szembenézni mindazzal, amit a gyermekáldás jelent. Ami nem kerüli el a manírokat, a nagy szavakat, a könnyeket – néha tényleg fura, hogy mennyire nem tudunk (mi, itt a fejlett világban) természetesen viszonyulni a világ legtermészetesebb eseményéhez. Sajnos ez a film sem, pedig ez is a céljai között lenne. De mindezek ellenére, leginkább Bourgoin erőfeszítései miatt A legszebb dolog nem haszontalan mozi.
Gyász
“Szokás szerint” megint a semmiből bukkan elő egy iráni zseni – ahogy a múlt év egyik legjobb filmje is iráni volt (a Nader és Simin aztán Oscart is nyert), úgy a Gyász is ott lesz idén a legjobbak között semmihez sem hasonlítható hangulatával, és mindenféle sallangot, nyálas filmzenét, modorosságot nélkülöző költőiségével, valamint csodálatos színészi alakításaival. Morteza Farshab nevét érdemes megjegyezni (főleg, hogy két pártfogóját Dzsafar Panahinak és Abbasz Kiarostaminak hívják), remélhetőleg a következő filmje is elérkezik hozzánk, egyáltalán, lesz, lehet második nagyjátékfilmje.A Gyász a címében foglalt állapotról szól, de tulajdonképpen egy road movie: egy fiú útjáról szól, akit éjnek évadján elhagynak a szülei, majd a nagynénje és férje elindul vele Teheránba.
