Csütörtökön bizonyossá vált, hogy rövidesen megszüntetik Magyarország utolsó operaénekesi társulatát. Az egyesület tagjai ezért együttérzésüket és szolidaritásukat fejezik ki az Operaház minden egyes elbocsájtásra kerülő dolgozójának. Arra kérnek minden operaházi kollégát és az elbocsájtandókkal szolidaritást vállalókat, viseljenek gyászszalagot.
Korábban a Magyar Operaénekesek Egyesülete nehezményezte, hogy csak egy rádióinterjúból tudta meg, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa (a képen) közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó operaénekeseket akar elbocsátani. Akkor arra emlékeztettek, hogy ezzel az operaénekesi hivatás megsemmisül, értelmetlenné válik a képzés.
Ókovács Szilveszter a közrádióban azt mondta, a távozók többségének 4-8 havi felmentési ideje lesz, ezen kívül az utolsó munkában töltött napon ugyancsak 4-8 havi végkielégítés is jár nekik. Az elbocsátottak nem jelentéktelen része pedig visszaszerződik az operaházhoz, például a magánénekesek. Azzal kapcsolatban, hogy miközben 815 milliót kell a béreken spórolni, a végkielégítésekre azonban több mint egymilliárd forintot különítettek el, és később újra alkalmazhatják a most elbocsátottakat, a kormánybiztos azt mondta, ettől még el lehet érni megtakarítást. Ha ugyanis nem lehet tudni, hogy mikor nyit újra az Erkel Színház, akkor még az is lehet, hogy egy-két évet megspórol a kormányzat, ha az operaház létszámát alacsonyabban tartja, és csak akkor bővíti, ha arra valóban szükség lesz.
Az egyesület szerint ugyanakkor a Magyar Állami Operaháznak társulati formában kell működnie, az pedig elfogadhatatlan, hogy az “elbocsátandók között, magas szakmai díjakkal kitüntetett művészek, Kossuth-díjasok is vannak. Az operaház gazdasági helyzetét nem néhány tucat művész foglalkoztatása rontja – írták korábban, “esztelen rombolásként” jellemezve a leépítést.
A Magyar Narancs a minap arról írt, hogy a leépítések közepette az operaházban a szóbeszédek szerint jelentősen nőttek a vezetői fizetések. A hetilap erről megkérdezte az intézményt is, de nem kapott választ. Ugyanakkor a közalkalmazotti tanács arról kapott papírt, hogy a vezetők bérfejlesztése szeptember elejétől 40 százalékos volt.
A Magyar Operaénekesek Egyesülete most mindenesetre jelezte, 2012. február 23-át sosem felejti el, minden évben meg fog rá emlékezni.