Kultúra

A tévében: terror, biosarkkutatás, ősi törzsek

Ma terrort és félelmet láthatunk múltban, jövőben, jelenben, "ártatlan", premodern törzsek életét és egy műsort a 10 éves Terror Házáról.

Pierce Brosnan már csak a reklámban playboy-ügynök, a filmjeiben öregedő ember (lásd Mamma Mia!), illetve öregember – lásd a Seraphim Falls – A múlt szökevénye. Ennek persze megvan az oka: jól áll neki. A 80-as, 90-es években még elég nyálas arc mára megszikkadt, megférfiasodott, kicserződött, lett neki drámai karaktere. Ebből elég sokat használt ki a Seraphim Falls (még szakállt is növesztett rá), melyben ő az üldözött (lásd Harrison Ford a Szökevényben), üldözője pedig kollégája (az amerikai polgárháborúban vagyunk), egy katona, aki négy társával együtt akarja elkapni. A polgári életben az üldöző csapat élén álló katonatisztet Liam Neesonnek hívják – és hogy miért koslat olyan ádázul Brosnan után, kiderül a filmből. 21:00, Filmmúzeum.

Philip K. Dick regényeiben mindig van egy időcsavar, valami fura trükk a jövővel, a múlttal, a jelennel. Nincs ez másként a Különvéleményben sem, ahol egy rendőrnek azért kell igyekeznie, hogy kiderítse, ő fog-e megölni egy idegent másfél napon belül, ahogy azt a jövőelemző orákulumok megírják neki egy jelentésben. Ez a “menj ki, nézd meg, nem vagyok-e ott”-típusú történet egy picit sablonosabb a kelleténél, Spielberg-filmnek legalább is az, de akit nem zavar, hogy Tom Cruise hogy tolja maga előtt a levegőt, illetve már rég látta az öreg Max von Sydow-t, avagy kíváncsi, Peter Stormare hogy operál szemet (a film legjobb része), irányozza távirányítójának sugarát 21:00-kor a TV2-re.

A dokumentumfilmes és a külpolitikai tudósító élete sokszor nehéz – konfliktusok, háborúk, csapások, szenvedés, könnyek után mennek kamerájukkal. Cseke Eszter és S. Takács András is úgy gondolták, miután körberepülték a földet forró témák után, most azért indulnak el, hogy olyan embereket kutassanak fel, akiket még nem érintett meg a civilizáció, akik úgy élnek, mint őseink. Ennek a kutatásnak az eredménye az On the Spot Törzsek című epizódja, mely 21:05-től látható az m1-en.

Vicces áldokumentumfilm is lesz ma: két ember elhatározza, hogy sarktúrára indul, noha gyalogolni is ritkán szokott. Ráadásul környezettudatos, karbonsemleges, bio- és vega expedíció keretein belül. A két baráthoz csapódik egy operatőr is, aki csak rövid időt tölthet velük, illetve feltűnik a láthatáron egy norvég konkurens expedíció is. Aki ma inkább nevetne: A nagy vega sarktúra, 21:30, Duna TV

Tízéves idén a Terror Háza múzeum, amelynek megalakulása nagy port kavart fel, és azóta is fel-fellángol a vita egy-egy kiállítása kapcsán. A múltfeldolgozás hasznos és nélkülözhetetlen eszköze? Olcsó és ideológiailag befolyásolt intézmény? Mennyire megbízható? Mennyire vitára ingerlő? A két totalitárius rendszert is kiszolgáló, budapesti Andrássy út 60. szám alatti épület (melynek felújításának köszönhetően megismerkedhettünk a pengefal fogalmával) és intézménye jubileuma kapcsán készült el Bevallott múlt – A Terror Háza Múzeum első tíz éve című műsor. 22:05, m1.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik