Kultúra

DJ-kre csapott le a NAV és a MAHASZ

Szerzői jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás lemezlovasok ellen, akiket két szombathelyi szórakozóhelyen ellenőriztek a hétvégén.

Cséve Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense arról tájékoztatott, hogy a szervezet munkatársai az ellenőrzés során olyan tartalmakat találtak a lemezlovasoknál, amelyek felhasználására azok engedéllyel nem rendelkeztek, a felhasználás után jogdíjat nem fizettek.

A szóvivő hozzátette: az ellenőrzésbe szaktanácsadóként a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (MAHASZ) munkatársait is bevonták, akiknek helyszíni előzetes szakvéleménye szerint a DJ-k technikai eszközeiken olyan zenéket játszottak le, amelyeknek felhasználására nem volt engedélyük.

A vám- és pénzügyőri igazgatóság mindkét esetben lefoglalta a zeneműveket tartalmazó adathordozókat, ideeértve laptopokat, egy pendrive-ot, egy külső merevlemezt és több mint 160 CD-t is. A zeneszámokat engedély nélkül szolgáltató személyek ellen a hatóság szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése miatt feljelentést tett a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál – közölte Cséve Szabolcs. A bűncselekményt elkövető személyek akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik