Kultúra

Gesztesi Károly a saját regényéből forgat akciófilmet

Filmet forgat Ha eljön a Jeges című saját regényéből Gesztesi Károly – adta hírül a Borsonline. A főszerepet ő maga fogja játszani, rendező még nincs.

A színész könyve alapján készülő akciófilm egy kémsztorit beszél el, főhőse a magyar James Bondnak szánt Jeges Botond. A történetben szerepet kap a Liptai Claudiáról mintázott Lendvai Claudia is, a nőt azonban Gesztesi elmondása szerint nem volt felesége alakítja majd. „Két hölgy maradt versenyben Lendvai Claudia szerepére – idézi a Bors a színészt. – Az egyik esélyes egy népszerű színésznő, a másik kevésbé ismert, de annál dekoratívabb és kedvesebb. Fontos, hogy humoros, talpraesett és rendkívül csinos nőt találjak a szerepre.”

Gesztesi a lapnak azt is elmondta, hogy több kollégáját, így például Csányi Sándort, Szabó Győzőt és Fenyő Ivánt is felkereste már a film kapcsán, de konkrét szereposztás még nincs. A színész arra ugyanakkor ígéretet tett, hogy a közreműködők komoly gázsit kapnak majd, bár konkrét összegeket nem akart elárulni. „Nem fogok semmilyen recesszióra hivatkozni, mindenki megkapja azt a pénzt, ami jár – idézi a Borsonline Gesztesit. – Olyan fizetések lesznek, amiket tavaly és tavalyelőtt már csak páran tudtunk kiharcolni magunknak.”

Ha el szeretnéd olvasni Gesztesi könyvét, kattints ide.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik