Serge Gainsbourg B oldala vagyok – mondta saját magáról Jane Birkin, és milyen igaza volt. A francia kultúra fenegyereke nélkül az angol színész-énekesnőt is feltehetőleg csak előbbi szakmájában tartanánk számon. Második férjével, Serge Gainsbourg-ral énekelt duettjével, a Je t’aime… Moi non plus-vel (Szeretlek… Én se) indult el több évtizedes sikersztorija Franciaországban.
Birkin a francia sanzontörténet egyik legváltozatosabb életutat befutott szereplője. A hatvanas évek végének szexszimbóluma, a zseniális Gainsbourg dalainak érzékeny tolmácsolója, később művészfilmek dédelgetett sztárja, sokszoros César-jelölt szinésznő, énekesnő, jószolgálati nagykövet, és nem utolsósorban Charlotte Gainsbourg színésznő édesanyja.
Első filmszerepét Antonioni Nagyításában kapta, és nem máshoz ment férjhez, mint John Barryhez, aki ekkortájt vált kultikussá James Bond-filmzenéivel. 1968-ban, 21 évesen került Párizsba, és azonnal meg is kapta a Slogan című film egyik főszerepét, ami aztán megváltoztatta egész életét. A film másik főszereplője és zeneszerzője, Serge Gainsbourg felajánlotta neki az eredetileg Brigitte Bardot közreműködésével előadott számát, a Je t’aime… Moi non plus-t. A Birkin erotikus suttogásával, sóhajaival és brutális brit akcentusával megtámogatott szám elképesztő siker lett.
Gainsbourg és Birkin össze is házasodtak (lányuk, Charlotte 1971-ben született), és a múzsájától újjászületett Gainsbourg ontani kezdte a lemezeket. Az énekesnőt férjének számai a modern, rock-orientált francia sanzon „legújabb hullámának” csúcsára emelték.
A páros elképesztően népszerű volt, ontották a közös filmeket és lemezeket, a kapcsolatot azonban romba döntötte Gainsbourg irgalmatlan alkoholizmusa és nőcsábászata. Birkin 1980-ban elvált, és nem sokkal később férjhez ment Jacques Doillon-hoz, az ismert filmrendezőhöz, ami újabb csavart hozott pályáján. Fölfedezte a „filmszakma elitje”, az egykori újhullámos rendezői kör. És bár az énekes-színésznő korábban is rengeteget szerepelt (például A medencében, a Halál a Nílusonban, vagy Claude Zidi Az állatjában), az igazán nagy szerepek csak ezután jöttek.
A nyolcvanas években a legnagyobb rendezők adták kézről-kézre, Patrice Leconte-tól Jacques Rivette-en és Agnès Vardán át Godard-ig és Alain Resnais-ig. Több César-díj jelölést is begyűjtött, egy csomó brit és francia állami elismerés mellett. Gainsbourg 1991-es halála után több feldolgozáslemezen énekelte fel újra és újra, újabb és újabb verziókban egykori slágereit.
Eközben folyamatosan tartotta a lépést a „korszellemmel”, a Négresses Vertes-tel éppúgy dolgozott együtt, mint Goran Bregoviccsal, de duettezett Brian Molkóval a Placebóból, Bryan Ferryvel, Caetano Velosóval, Manu Chaóval, Paolo Contéval, Mickey 3D-vel, Étienne Dahóval, koncertezett (a lányának lemezt író) Beckkel.
2011 tavaszán a Japánt sújtó cunami után pár nappal Tokióba ment, hogy helyi zenészek közreműködésével jótékonysági koncerteket adjon. Az összeállított anyag a sajátos hangszerelésben akkora sikert aratott, hogy Birkin hamarosan amerikai, majd európai turnéra indult – ugyanazon muzsikusokkal.
Első magyarországi koncertjén Gainsbourg-válogatást ad elő. Japán zenészek kísérik Birkint, és játsszák némiképp „keletiesítve” az ismert dalokat.