Kultúra

Lady Gaga lett a legjótékonyabb celeb

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Lady Gagát választotta a legtöbbet jótékonykodó hírességnek a DoSomething.org.

A melegek jogaiért, valamint az AIDS és a szegénység ellen már korábban is küzdő énekesnő 2011-ben főként az erőszak ellen folytatott harcra koncentrált jótékony cselekedetei során, illetve létrehozta a fiatalokat segítő Born This Way alapítványt is. Mindez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megőrizze tavaly megszerzett első helyét, a nyomában azonban szorosan ott van fiatal pályatársa, Justin Bieber, aki a tizedik helyről ugrott előre a többrétű tevékenységet folytató Believe Charity Drive létrehozásával és az iskolaalapításokat segítő Schools 4 All támogatásával. A dobogó harmadik fokán George Clooney áll, aki főként a szudáni emberek jogainak érvényesítéséért lobbizik.

A húszas lista további 17 helyén több pár is felbukkan: rögtön a negyedik Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith, a nyolcadik Brad Pitt és Angelina Jolie, a 12. pozícióban pedig a következő évet már külön kezdő Ashton Kutcher és Demi Moore található. Rajtuk kívül bekerült a legjótékonyabb hírességek közé Leonardo DiCaprio, Matt Damon, Shakira, Will.I.Am, Daniel Radcliffe, Miley Cyrus, a Coldplay és Taylor Swift is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.