Apám Alzheimer-kóros, anyám egy tolakodó, de igazából figyelni már nem képes nő, a barátnőm szép, de ő sincs értem oda teljesen, a barátom pedig olyan, mint Charlie Harper: csak önmagára és a szexre tud gondolni. Nekem pedig egy óriási daganat van a gerincem mellett. Rákos vagyok, helló! Igazi vígjátéki téma, nem?
A rákkal foglalkozó filmek hamisságát, ügyetlenségét, óvatosságból eredő hazugságait elég sok példa támasztja alá – ezt a témát nehéz természetesen, méltósággal, de nem túlságosan kiemelve, humorral, de nem érzéketlen és suttyó humorizálással kitárgyalni. Most sikerült.
Adam, a főhős (Joseph Gordon-Levitt) ugyanis eléggé ismerős karakter – tán mi magunk vagyunk ő, de biztos ismerünk is ilyet, aki nem erős karakter, nem szokott sokáig harcolni a vágyaiért, igényeiért, nem tartja magát túl sokra, ettől persze azért élni akar, de érezzük, nem az ilyen Adam-szerűeknek állítanak később szobrot (még ha meg is érdemelnék). A rák tudatával sem tud mit kezdeni, de Jonathan Levine nem tesz kísérletet egy duplaszatóra, nem zsúfolja agyon a filmet monológokkal, nem erőlteti össze a halál közelségében létének kicsinységével szembesülő ember jellemfejlődését – leginkjább csak folytatja tovább hősének életét, az élet szokásos sodrában.
Talán épp ez a változatlan szemszög a titok, nem kiemelni, felmagasztalni a betegséget, hanem rápakolni az élet mindennapjaira, mint egy újabb palacsintát az eddigiekre. Az élet megy tovább, és nem mindig kedves, aranyos fordulatokat hozván, és Adamnak ezt kezelnie kell – ám mindeközben annyi jó poén jön szemben, hogy egyáltalán nem bánjuk, hogy mindennek tanúi vagyunk. Észrevétlen kerülünk közel az amúgy is ismerős Adamhoz, így sokaknál borítékolható a katarzis.
Okos, jó humorú, érzékeny film a Fifti-fifti, amit olyan emberek csináltak, akiknek van fogalmuk a súlyos betegségek léelkatánról. A szereposztás tökéletes: Joseph Gordon-Levitt kitűnő Adam, csak annyira szellemes és stílusos, amennyire muszáj, amúgy csendes, visszahúzódó. A nagyhangú barátot Seth Rogen alakítja a Judd Apatow-vígjátékok szellemiségét felidézve, míg a kedves kezdő terapeuta lányt az Alkonyatban is láthatott Anna Kendrick, aki szintén épp a kellő mértékben kedves, helyes, csinos.
Kinek ajánljuk: akik nem ijednek meg a komoly témától
Kinek nem: akik szerint komoly témákat csak nevetés nélkül lehet feldolgozni
