Kultúra

Mentik az Egyiptomi Intézet megégett gyűjteményét

Beöltözött önkéntesek mentik a két napja leégett kairói Egyiptomi Intézet dokumentumkincsét, amelyből ritka kéziratok ezrei váltak hamuvá.

A fehér köpenyt, maszkot és orvosi kesztyűt viselő önkéntesek megpróbálják megmenteni mindazt, ami az intézet közel kétszázezer régi könyvet, folyóiratot és kéziratot tartalmazó gyűjteményéből maradt. Az önzetlen segítők között egyaránt akadnak szakértő tudósok és olyan helybeliek, akiket megrázott a pusztítás.

A Tahrír tér szomszédságában álló Egyiptomi Intézet a tüntetők és a rendvédelmi erők összecsapásai közepette gyulladt ki a hét végén. A 12 órán át pusztító lángok a gyűjtemény javát hamuvá égették, ráadásul a tűzoltók vízzel próbáltak oltani, ami csak fokozta a károkat. Az igazgató, Mohammed Sarbúni az egyiptomi televízióban azt nyilatkozta: az épülettel együtt az ország múltjának egy része is odaveszett.

Az intézetet még Napóleon 18. század végi egyiptomi expedíciója idején alapították. Számtalan páratlan munkát őrzött, többek között a 24 kötetes Description de l’Egypte (Egyiptom leírása) című kézirat egy példányát, amelyben a 19. század elején több mint 150 francia tudós foglalta össze Egyiptom múltját és akkori jelenét a kulturális, történelmi emlékek és a természettudományok szempontjából. A kézirat feltehetően javíthatatlanul megrongálódott a tűzben, bár négy másik példány még fennmaradt belőle, és digitalizálták is, akárcsak azt az Egyiptomot és Etiópiát ábrázoló 1753-as térképet, amely valószínűleg szintén odaveszett a tűzben.

Az önkéntesek mintegy ötvenezer kéziratot mentettek ki az üszkös romok közül, és a maradványokat az ország központi könyvtárába szállították. Az intézmény igazgatója, a mentési munkálatokat vezető Zein Abdel-Hádi kijelentette: ebben a pillanatban még nem lehet tudni, mekkora a kár, de dollártízmilliókat érő dokumentumok voltak az intézetben, sokat felbecsülhetetlen értékűnek tartottak. A hatóságok hétfőn bejelentették, hogy vizsgálat indult annak kiderítésére, ki gyújtotta fel az épületet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik