Az eredmény az AP által tömörített 135 hírszolgáltató szavazatai alapján állt elő, és a verseny nagyon szorosnak bizonyult, Gaga ugyanis mindössze hárommal kapott több voksot, mint a második helyezett Steve Jobs. Sokak választása esett rajtuk kívül Taylor Swiftre, Charlie Sheenre, Adele-re és a Harry Potter-filmek szereplőire is.
A győztest méltatva Paul Pronovost, a Cape Cod Times szerkesztője azt írta: „A Lady Gagához hasonló előadók olyan ritkán tűnnek fel, mint a Halley-üstökös. Kifinomult tehetséggel hívja fel magára a figyelmet: néha olyan furcsán viselkedik, hogy egyszerűen muszáj odafigyelni. Ő a Madonna 4.0.”
A februárban három Grammy-díjjal jutalmazott, és 2012-ben újabb háromra jelölt sztár, aki a Forbes számításai szerint 2011 legjobban kereső énekesnője is lett, közleményben köszönte meg az elismerést, melyben úgy fogalmazott: „Megtiszteltetés számomra, hogy én kaptam az Associated Presstől az Entertainer of the Year díjat. Rendkívül hálás vagyok a tévéseknek és újságíróknak, akik támogattak az elmúlt években, és most támogatják életem szerelmeit: a rajongóimat.”