Kultúra

Művészettörténészek tiltakoznak a Leonardo-kutatás ellen

Petícióban tiltakozik mintegy százötven művészettörténész a firenzei Palazzo Vecchióban folyó kutatás ellen, amelynek célja Leonardo elveszett művének megkeresése Vasari freskója alatt.

Kapcsolódó cikkek

A palota Sala dei Cinquecento termében az utóbbi napokban éjszakánként művészettörténészekből, restaurátorokból és műszaki szakértőkből álló csoport próbálta igazolni Maurizio Seracini művészettörténész feltételezését, miszerint Giorgio Vasari nem közvetlenül Leonardo da Vinci 1503-ban elkezdett, csatát ábrázoló remekművére festette rá saját hasonló tárgyú munkáját, hanem letakarta az eredetit egy vékony fallal, és arra dolgozott. A kutatás során távvezérelt mikrokamerával hatoltak be a Vasari-freskó repedései közé, és bár Firenze polgármestere előzetesen mindenkit megnyugtatott, hogy csak olyan helyen végeztek vizsgálatokat, ahol a mű már eleve sérült volt, valamint kilátásba helyezte a kép restaurálását is, sok szakértőt felbőszített az eljárás.

Seracini csoportjának egyik tagja, Cecilia Frosinone restaurátor tiltakozásul etikai okokra hivatkozva lemondott, és Tomaso Montanari nápolyi művészettörténésszel együtt a firenzei városvezetésnek címzett petíciót kezdeményezett a munkálatok leállítására. A szakemberek azért emelték fel a szavukat, mert tartanak tőle, hogy a kutatás megrongálhatja Vasari falfestményét. A dokumentumban kételkedésüket fejezik ki, hogy Vasari bármit is letakart volna, ami még mindig látható lenne a falréteg alatt, egyúttal azzal érvelnek, hogy művészettörténeti kutatások szerint Leonardo freskója éppenséggel a Vasari-képpel szemközti falon lehetett. A petícióban arra kérték a hatóságokat, hogy állítsák le a feltárást, és konzultáljanak más reneszánsz szakértőkkel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik