Kultúra

A tévében: Jázmin TV, Balassagyarmat, Myra püspöke

Mikuláskor a focirajongók, a majomkedvelők, a legbátrabb város és a tévékritikusok is kapnak valamit a gyerekeken túl.

Kecskemét és a pálinkafőzők védőszentje már gyerekként megérezte az adás örömét, és később is segítette a szegény gyerekeket – Myra püspöke aztán ma is fáradhatatlanul járja a világ gyerkekit, kinek ma, kinek 25-én, kinek 31-én téve valamit a cipőbe, harisnyába. Remélhetőleg a mai szegény gyerekek leeindő megsegítői is nézik ezt a másort, mely a gyermek Miklós sorsfordító élményét mutatja be – Szent Miklós – A fiú, akiből a Mikulás lett, 20:25, Duna2.

De a felnőtteknek is hoz valamit a Mikulás, főleg a papáknak: Bajnokok Ligája fordulót. Noha az ajánló írásakor még nem tudni, melyik meccsen lépnek pályára kövér, fehér szakállas, puttonyos bácsik, valószínűleg jól járunk a választással, miután persze gyermekünknek átadtuk a virgácsot. 20:30, TV2.

Annak idején Tim Burtonnek lehetett pár kellemetlen perce amiatt, hogy felesége, Helena Bonham-Carter a Majmok bolygójában jól felismerhető volt. Ami azért kínos, mert rajta elméletileg majommaszk és -jelmez volt. De hát nem Tim Burton volna a rendező, ha nem sütne el egy ilyen poént. Pierre Boulle klasszikus könyvének sokadik feldolgozása 2001-ből Mark Wahlberggel, Kris Kristoffersonnal, Tim Roth-tal 21:00-tól a Filmmúzeumon.

Matúz Gábor a ma oly divatos dokumentarista játékfilmet készített, s a fikció és dokumentum frigyének tárgya pedig Balassagyarmat. A nógrádi főváros 1919-ben két hete állt csehszlovák uralom alatt, az ellenséges had azért kelt át az Ipolyon, hogy még egy darabot kihasítson Magyarországból. Ám a város végül ellentámadásba lendült, és kiverte a csehszlovákokat, és végül is ezzel megtartván Nógrád megyének ezt a részét magyar földnek. A részletek és a krónika paraméterei: A legbátrabb város, 23:20, Duna TV.

Megérdemli a TV2, hogy megemlékezzünk közszolgálatiságáról, melybe önirónia is vegyül: feLugossy László és Szirtes János performerek, avantgárd képzőművészek, Tiszta lap című filmje “elmélkedés a látás természetéről a vizuális szennyvíz csatornák korában”. Pedig 2001-ben még sehol nem volt Alekosz, Kiszel Tünde még nem került be a fősodorba alulról a trash, vagyis a szemét nem lett meghatározó tévés alapelv, Benkő Dániel még nem lantozott a testrészein, Győzike még nem sírt parancsra családjával, valóvilágok-nagytestvérek sorában még nem pakolták ki testi-lelki szerveiket a kamera elé érvényesülni vágyó nyomorultak – folytassam? A két művész Jázmin TV-je ellenben minden stílusból mutat valamit. A TV2 nagyszerű gesztusának értékét némileg csökkenti, hogy a film 1:40-től lesz látható, azaz mintha látható sem lenne. Hiába, aki érti, nem biztos, hogy szereti is a viccet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik